Besokallt az EU: büntetővámokat vetnének ki a kínai autókra!

Az európai gyártókat védené az Európai Unió a kínai márkákat sújtó büntetővámmal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak idő kérdése volt, mikor szúr szemet az európai politikusoknak a kínai gyártók globális terjeszkedése az öreg kontinensen. Ursula Von der Leyen szerdán bejelentette, extra vámokkal nehezítenék az ázsiai gyártók terjeszkedését.

Az Európai Bizottság elnöke szerint az Ázsiából érkező villanyautók egyre nagyobb problémát jelentenek a nyugati gyártóknak, ugyanis a kínai gyártók hatalmas állami támogatásban részesülnek, és csak így tudják mesterségesen alacsonyan tartani a járművek árait.
Hirdetés
"A globális piacokat mostanra elárasztották az olyan olcsó elektromos autók (EV), amelyek árát a kínai kormány hatalmas állami támogatásokkal tartja mesterségesen alacsonyan" - mondta Ursula Von der Leyen az Európai Parlamentben tartott éves beszédében. A Kínai Személyautó-szövetség (CPCA) adatai szerint júliusban 63, míg augusztusban 31 százalékkal nőtt a kínai autóexport globális szinten, ez pedig természetesen az európai autópiacon is érezteti hatását. 2021-ben csupán négy, tavaly már hat, idén pedig a kontinensünkön eladott villanyautók nyolc százalékát már kínai villanyautók tették ki.
Hirdetés
"Az ázsiai autóipar súlyos fenyegetés a hazai ágazatainkra, ezért a bizottság szubvencióellenes vizsgálatot indít a Kínából érkező villanyautókkal kapcsolatban. Európa nyitott a versenyre, nem pedig a verseny aláásására" - fogalmazta meg határozott álláspontját a Bizottság elnöke. A kétes megítélésű előnyüket egyébként a kínaiak sem tagadják: áprilisban a NIO alapítója, William Li arról beszélt, mintegy 20 százalékos költségelőnnyel rendelkeznek például a Teslához képest, ugyanis az állami támogatásokon felül még a nyersanyagokhoz is olcsóbban hozzájutnak Kína diktatórikus politikai berendezkedésének is köszönhetően - derül ki a Világgazdaság cikkéből.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.09.14. at 11:25
    Permalink

    Várható volt, ahogy a folcvágen ID 3-4-5… (ID= Ideális turbóDízel) bebukott jön a rivás, azonnal szankciók kellenek kína ellen gondolhatták volna hogy vége a passzát szél már nem fúj úgy a golf áramlat is csökken szakadt lett a polo is.
    Nem lehet szakítani csak a névből a Ódi is elkezdte a propagandát itthon a jövőt ők építik szövegbaromsággal.
    Mikor az Opelre monta nekem valaki mielőtt megvette a Peugeot/Citroen hogy nem kát érte ha megszűnik, én pont arra gondoltam a dízelcsalás után hogy a folcvágen konszernnek kellene megszűnni úgy hogy szxrrá büntetik… és szépen beszántani a márkát az audival együtt.

    • 2023.09.14. at 12:57
      Permalink

      Honnan veszed azt a marhaságot, hogy a VW bebukott?
      A VW csoport a legsikeresebb vilanyautógyártó Európában (2023 első félév) és Xarrá keresik magukat Kínában.
      Gyanítom ehhez a fenyegetéshez nem sok köze van a németeknek…

      Amúgy a dízelbotrány előtt is már kijárt volna a VW-nek egy kiadós szívás (nekem a PD TDI-k óta a begyemben voltak), de akkora társadalmi és gazdasági tényező, hogy egyszerűen nem bukhat el.

      • 2023.09.15. at 11:29
        Permalink

        Márpedig az EV-iket nem veszik, te szerencsétlen. Maga a CEO kongatja folyamatosan a vészharangokat, XPeng-részesedést vettek, Rimac-részesedést vettek, Kínában már a BYD a piacvezető, ótvar szoftverek, a Forddal közös önvezető projekt elkaszálása – soroljam még a vészjósló jeleket? 😀

        A GM is volt gigantikus társadalmi és gazdasági tényező, mégis becsődölt. De ezeket a h***e fejednek hiába magyarázom, azt se vagy képes felfogni, hogy a Nissan nem a Renault-é – hogy is lenne, amikor pár hónapja 15-15%-os kereszttulajdonlást alakítottak ki egymásban, és még az sem kizárt, hogy végleg szakítanak. Ehhez képest – mint egy robot – folyamatosan tolod a marhaságaidat még mindig…

  • 2023.09.14. at 13:47
    Permalink

    Múltkor a hidrogén befecskendezést is firtattad talán te a belső égésű motorban.. akkor is eltűnt a bejegyzésem.
    pl a cummins oldalán megtalálod hidrogen engines…egyre jobban előtérbe jön…

Vélemény, hozzászólás?