Bármi hajthatja a jövő Audi A3-asát

Csőstül jönnek az új Audi A3 verziók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak árammal, új generációval is jöhet jövőre az Audi A3. A friss nemzedékből hibrid és földgázhajtású is várható.


Az idei Genfi Autószalonon bemutatkozott Audi A3 Concept után egy-egy vázlatrajzon már meredekhátú karosszériával is látható, a mostani A3-ason alapuló e-tron mellett szintén jövőre ígért harmadik generációs Audi A3. A mostani hírek szerint a piacra előbb érkezik 2,63 méteres, a mostaninál 5 cm-rel nagyobb tengelytávon a 3- és 5-ajtós verzió, és csak később jön majd a további 3,5 cm-rel nagyobb tengelytávú négyajtós, mely méreteivel gyakorlatilag az első generációs Audi A4-est fogja másolni.
A következő A3-as műszaki paraméterei egyelőre ismeretlenek, a végleges verzió leghamarabb a jövő évi Genfi Autószalonon, azaz 11 hónap múlva mutatkozhat be, a meredekhátúak koncepciói pedig jó eséllyel az idén őszi, Frankfurti Autószalonon debütálnak majd. A hajtáslánc-kínálat mindenképp széles lesz, hybrid, konnektorból tölthető plug-in-hybrid és teljesen elektromos verzió egyaránt elképzelhető, ahogyan a belső égésű motorok esetében a létező legolcsóbb hajtóanyagra, azaz földgáz üzemanyagra átalakított Otto-motoros is szerepel majd. Könnyen elképzelhető, hogy első körben az új A3 csakis hagyományos hajtásláncokkal lesz kapható, az elektromos e-tron pedig még a régebbi karosszériával lesz választható, ám ez egyelőre csak találgatás, a gyári információkra még várni kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?