Összevesztünk? Elütöm! – Mutatjuk, miért nem jó ötlet!

Elkapták a rendőrök a féltékenységből gázoló ittas nőt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy miskolci nő úgy zárta le a vitát, hogy ittasan beült az autóba és elütötte élettársát, aztán elhajtott. A rendőrök persze elfogták: életveszélyes sérüléseket okozott párjának, ezért kell felelnie.

Minden veszekedés egyedi, és akármelyik elsülhet balul. Főként igaz ez, ha a vita tárgya a féltékenység, és alkohol is bőséggel akad a felek szervezetében. Ennek ellenére sem valószínű, hogy sejtette a miskolci férfi, hogy mibe megy bele, amikor összeveszett élettársával július 20-án, kora este. A 30 éves nő ugyanis félelmetes módon zárta le a nézeteltérést: az autójukba ült, azzal a háztól távolabb megfordult és nagy sebességgel elindult. A férfi kiállt az útra és próbálta megállítani az ittas élettársát, aki azonban lassítás nélkül elütötte, majd megállás nélkül továbbhajtott a belváros irányába. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Hirdetés
A rendőrök a bejelentést követően a nőt a helyszín közelében elfogták, és előállítása után gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Jelenleg életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a nővel szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A nőnek ráadásul józanul is tilos lett volna autóba ülni: mint kiderült, korábban már eltiltották. A 30 éves sofőrnek így a gázolás mellett járművezetés ittas állapotban, segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények elkövetése miatt is felelnie kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?