Javítanak a Citroën ë-C4 képességein

Erősebb és kitartóbb változat jön a Citroën ë-C4-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyobb teljesítményű, 156 lóerős motort, és 60 km-rel nagyobb hatótávot ígér az új változat.

A Citroën eddig csak a PSA szabványos elektromos hajtásrendszerével kínálta a Citroën ë-C4 és Citroën ë-C4 X típusokat: ez 136 lóerős villanymotorból, és 50 kWh-s akkumulátorból áll, amely ebben a karosszériában egy töltéssel 360 km-es WLTP hatótávot ígér. Most azonban bejelentették, hogy jön egy második változat is: az egyelőre külön név nélküli új hajtásba nagyobb kapacitású, 54 kWh-s akkumulátor és 156 lóerős motor kerül. Ezzel az elérhető WLTP ciklusban mért hatótáv 420 km-re nő, és azt ígérik, hogy vezetni is jobb lesz az erősebb modellt, bár a menetdinamikára vonatkozó számszerű adatokat egyelőre nem közöltek. Az új motor és akkumulátor a Citroën szerint új technológiát is hordoz: a motor már nem állandó mágneses, hanem hibrid váltóáramú szinkronmotor, a 102 cellából álló akkucsomag pedig más kémiával készül: több a nikkel-, és kevesebb mangán-, illetve kobalt-tartalma. Árakat egyelőre nem közöltek, csak annyi biztos, hogy eleinte csak az alapmodellnél 1,11 millió forinttal drágább Shine felszereltséggel lesz elérhető az erősebb ë-C4, azaz 16,57 millió forintnál biztosan többe kerül majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?