Tata Nano menni Amerika

Észak-Amerikába megy a Tata Nano

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Drágább lesz, mint a hazainak számító indiai piacon, de a Tata elnöke szerint a Nano készen áll, hogy meghódítsa az észak-amerikai térséget.

Ratan Tata, a Tata Csoport elnöke bejelentette, hogy a vállalat szeretne a Nano kisautóval betörni az észak-amerikai piacra, ám hozzátette, a magasabb igényeknek való megfelelés miatt a típus közismert olcsósága nem tartható fenn. A New York Times azt közölte le, hogy a tengerentúlra egyedi kivitelben érkeznek majd a kocsik, de még így is messzemenően versenyképesek maradnak. Előzetes kalkulációk szerint mintegy 7-8 ezer dollárért árusítanák a Nanót, amely elsősorban kedvező fogyasztásával csábíthatná a vásárlókat a bemutatótermekbe: a csöppnyi szerkezet 1 gallon (kb. 3,8 liter) üzemanyaggal városban 84, autópályán 100 kilométert tud megtenni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?