Mozgó taxisblokád az Uber miatt, ezúttal Kolozsváron

Kolozsváron tüntettek az Uber és a Bolt ellen a taxisok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző cégek, a Kolozsváron is jelen lévő Uber és Bolt ellen tüntettek a taxisok szerdán az erdélyi városban, több sugárúton is leállítva a gépkocsiforgalmat.

A konvojokba szerveződött, minimális sebességgel haladó taxik a város több nagy lakónegyedét a belvárossal összekötő sugárutakon vonultak fel, egyes útkereszteződésekben meg is álltak, lebénítva a közlekedést az amúgy is zsúfolt gépkocsiforgalmáról híres Kolozsváron. A felvonulást szervező Transilvania Taxi Egyesület szerint fő céljuk az volt, hogy a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző cégek, elsősorban a Kolozsváron is jelen lévő Uber és Bolt ellen tiltakozzanak, és rábírják a kolozsvári polgármesteri hivatalt: ne engedélyezze ezek tevékenységét. Az eseményt meghirdető egyesület szerint a cégek megszegik a 2019/204-es számú romániai törvényt. Eszerint a cégeknek leányvállalatokkal kellene rendelkezniük Romániában, de Észtországból és Hollandiából irányítják romániai tevékenységüket - állítja a taxis szervezet. "Ennek a problémának a megoldása csak az erőfeszítéseink egyesítése révén lehetséges" - írták a közösségi médiában közzétett toborzójukban. Kolozsváron idén júniusban és szeptemberben is tartottak már hasonló tüntetéseket a taxisok, szeptemberben több romániai nagyvárosban is felvonultak, de hasonló tüntetések már 2017-ben is történtek. Alább a 6 évvel korábbi felvonulásról láthattok egy videót.
Hirdetés

A kolozsvári lakosság véleménye megoszlik a fuvarmegosztó cégek tevékenysége ügyében, sokan azt állítják, hogy az olcsóbb és minőségibb szolgáltatás, tisztább autók miatt részesítik előnyben a helyi lakosok által vezetett autókat. A romániai városok közül Kolozsváron az egyik legdrágább a taxizás, napközben 4,05 lej (310 forint), míg éjszaka 4,75 lej (365 forint) az alapdíj és a kilométerdíj. A polgármesteri hivatal honlapján közzétett lista szerint mintegy 2500 engedélyezett taxis van, zsúfolt napszakokban vagy esős időben nehéz üres autót találni. Emil Boc polgármester korábban elmondta: a kialakult helyzet oka, hogy a román törvénykezés a lakosság számához szabja a taxisengedélyek számát - 4 taxit engedélyez ezer lakosra -, és nem számol a nagyvárosi agglomerációkkal. A legutóbbi romániai népszámlálási adatok szerint Kolozsvárnak 286 ezer lakosa van, ám ez sajnos közel sem a teljes, valóban itt élő és utazó lakosság. Erdély fővárosában ugyanis mintegy 80 ezer egyetemista tanul, illetve a környező falvakba kitelepült lakosok is a városba járnak dolgozni, a gyerekieket is ott iskoláztatják, velük nem számol a jelenlegi törvény. Egész Romániára évek óta jellemző, hogy a taxisok tüntetnek az Uber és a hasonló szolgáltatók miatt, 4 évvel ezelőtt Bukarestben is volt már hasonló tüntetés. Cikkünk zárásaként erről is láthattok egy videót.
Hirdetés
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?