Amerikában már bemutatták a Hyundai legnagyobb SUV-ját

Megérkezett az új Santa Fe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre még csak az USA-ban elérhető specifikációkkal mutatták be az új Hyundai Santa Fe szabadidő-autót.


Korábban már mi is mutattunk néhány képet az új Santa- Fe-ről, ám most sokkal több információ érkezett a Hyundai szabadidő-autójának negyedik generációjáról. Köztük egy olyan meglepő is, amely a dízelmotor érkezéséről szól. Miközben Európában épp a napokban döntenek a gázolajos motorok sorsáról, és a Porsche is elébe ment már a döntésnek azzal, hogy leépíti a dízel kínálatát, érdekes látni a Hyundai lépését. Talán pont az Európában feleslegesé váló erőforrásokat próbálják majd rátukmálni az amerikaiakra?
Hirdetés

Kezdetben az ötszemélyes változat érkezik a kereskedésekbe, majd később az XL utónevet viselő hétszemélyes is, illetve elárulták, hogy már fejlesztenek egy három üléssorral felszerelt, nyolcszemélyes szabadidő-járművet, új névvel. A most bemutatott változat tengelytávolsága több mint hat centit nőtt, így jelenleg 276,6 centiméter (a korábbi 270 cm helyett). Az autó hosszúsága pedig 477 centiméterre nőtt (469,8 centiről). Természetesen ez azt is jelenti, hogy az utastér méretei is bővültek.

Motorfronton a már említett 2,2 literes, négyhengeres dízel a meglepő újdonság. A gázolajos egység 200 lóerővel és 434 Nm forgatónyomatékkal szolgálja a vezetőt. Mellette a két négyhengeres, benzines szerepel még az amerikai palettán. A 2,4 literes szívó (185 lóerővel), illetve a kétliteres turbófeltöltéses (232 lóerővel). Motorváltozattól függően az új fejlesztésű, nyolcfokozatú automatikus sebességváltó is megjelenik a kínálatban, leváltva a hatfokozatú elődjét. Emellett az üzemmódválasztás lehetőségét kínáló összkerékhajtással is választható az új Santa Fe.

Az utastérben igyekeztek a prémium minőség irányába elmozdulni. Digitális kijelző jelent meg a kormánykerék mögött, a középkonzolon pedig hét colos, érintőképernyős kijelzőről kezelhetők többek között az Android Auto és az Apple Car play alkalmazásai is. Biztonság terén sem szerénykedik a Hyundai, a kor legmodernebb asszisztens rendszereivel szerelhető fel az új Santa Fe. A teljesség igénye nélkül a holttérfigyelő, a sávtartó, az adaptív sebességszabályozó és a parkolósegéd mellett olyan érdekességek is megjelentek a kínálatban, mint például a hátsó ülésen tartózkodókra figyelmeztető jelzés, nehogy ott hagyják véletlenül a gyerekeket a feledékeny szülők. Az amerikai kereskedésekbe nyáron érkezik meg az új Santa Fe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?