Toyotával tréfáltak, ám csúnyán ráfáztak

Nem mindegy, hogy Toyota, vagy toy Yoda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy amerikai hölgy Yoda mestert kapta meg - játékként - munkáltatójától a beígért Toyota helyett. Perre vitte, peren kívül is sokat nyert.

Amerika a lehetőségek földje - tartja a mondás. Jodee Berry számára például azt ígérte az őt foglalkoztató étterem még 2011 áprilisában, hogy aki a legtöbb sört adja el a hónapban, az nyerhet egy Toyotát. Jodee pedig - túlórákat vállalva - keményen dolgozott, és végül ő lett a hónap dolgozója. Főnökei bekötött szemmel vezették az étterem parkolójába, ahol átadták neki megérdemelt ajándékát: egy Yoda játékfigurát. A hölgynek azonnal leesett a szóvicc – Toyota helyett egy játék Yoda, angolul „toy Yoda” lett a jutalma –, ám nem nevetett együtt munkaadóival. Olyannyira nem, hogy felmondott, és hamis állítás, valamint félrevezetés miatt beperelte a céget.
Mivel az étterem ügyvédje tapasztalt szakember hírében állt, nem engedte bíróság elé kerülni az ügyet, ehelyett addig húzta a peren kívüli megállapodást a hölggyel, ameddig csak lehet. Az ügy azért került ismét a médiafigyelem fókuszába, mert a hírek szerint végre megegyezett a két fél, és a pincérnő egy meglehetősen magas összegű kártérítést kapott az étteremtől a közelmúltban.
Hirdetés
Ennek pontos összege nem ismert, az azonban bizonyos, hogy „ebből a pénzből bármelyik Toyota modellt megvásárolhatja magának” - fogalmazott Jodee ügyvédje.
A Toyota kínálatának jelenlegi legolcsóbb tagja az Egyesült Államokban, a négyajtós Yaris szedán 15 650 dollárba, a legdrágább Land Cruiser pedig 87 745 dollárba (plusz extrák) kerül. Ha az összegek változtak is, az arányok az eset idején sem lehettek nagyon eltérőek. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy jobban jártak volna az üzletvezetők, ha mókázás helyett eleve egy Toyotával hálálják meg lelkes munkavállalójuk erőfeszítéseit – vagy, hogy máshonnan közelítsük meg a kérdést, ha már hamis ígéretet tettek a hölgynek, legalább ne egy Toyotával hitegették volna.
Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?