Kiugrott az autóból a rendőrök elől menekülő embercsempész

Videón mutatjuk, ahogy az Audi sofőrje menet közben ugrik ki a vezetőülésből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi sofőrje 12 embert bújtatott az autójában, de útközben meggondolta magát, ezért kiugrott a mozgó járműből, miközben üldözték a rendőrök.

Elképesztő jelenetek játszódtak le vasárnap Csongrád-Csanád vármegyében, miután a Készenléti Rendőrség munkatársai elé járőrözés közben kihajtott egy Audi az egyik Szeged közeli körforgalomban. A hatóság emberei azonnal a szabálytalan kombi után eredtek, azt viszont csupán néhány méterig kellett üldözni. Az első baloldali ajtó a körforgalom után hirtelen kinyílt, majd kisvártatva a sofőr kiugrott a mögötte érkező rendőrautó elé. Miután "sikeresen" földet ért a vakmerő autós, a közeli mezőre szaladt, de a rendőrség közleménye szerint a cseh munkatársakkal közösen néhány méteren belül elfogták. A sorsára hagyott autót az utasok állították meg, utóbb kiderült, hogy a férfi azért vette sietősre a rendőrség felbukkanása után, mert az autójában 12 illegális bevándorlót bújtatott. A hivatásosok elmondása szerint mindegyikőjük szír állampolgárnak vallotta magát, de papírokkal nem tudták igazolni magukat, így visszakísérték az Audi utasait az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?