10 hónap után mínusz 20 százalék az autópiacon

Szerény visszaesést hozó októberrel erősített a továbbra is mínuszos autópiac

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei év az autókereskedők számára sem mutat pozitív képet, ám az októberi piaczsugorodás egész elviselhető volt, így már az éves mínusz sem 20% feletti.

A fránya COVID az autópiacra is rányomja a bélyegét. Na persze mire nem?! Azok után, hogy több mint 5 éven át felfelé íveltek az eladások (persze volt honnan a 2009-es, 2010-es mélyrepülés után), januárban már csak 4,1 százalékos plusz következett, azóta szinte csak mínusz van, április, május és június hónapokban több mint 50 százalékkal estek az eladások. A nyár második fele némi reményt adott a "csak" 20-30 százalékos apadással, szeptemberben pedig 18,6 százalékkal több autót adtak el, mint tavaly. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy a tavalyi év leggyengébbje volt a szeptember, amikor az új emissziós korlát miatt az augusztusi forgalomba helyezéseket a szeptember kárára igencsak megnyomták az importőrök, idén pedig az egyik legjobb számokat hozta a kilencedik hó.
Forgalomba helyezett járművek Magyarországon 2020 októberében (Forrás: DATAHOUSE)
2020 2019 Különbség (%)
Személygépkocsi 11 946 12 449 -4%
Kishaszonjármű 1953 2131 -8,4%
Busz 41 27 51,9%
Nagyhaszonjármű 371 360 3,1%
Motorkerékpár 318 256 24,2%
Összesen 14 629 15 223 -3,9%
Hirdetés
Az október ismét egészen jó számoakt hozott, csak a személyautó-eladások is csaknem 500 példánnyal nőttek, de az összesített járműpiacon már mintegy 600 példányos plusz látható az előző hónaphoz mérten, csupán 3,9-4 százalékos mínusz a tavalyi évhez képest. Ezzel az éves hiány is egyre inkább normalizálódik, a személyautóknál jelenleg kereken 20, a gépjárműpiacon összességében 19,8 százalékos elmaradás látható tavalyhoz képest. Ez sem fényes, de azt gondolom, ennyivel még ki is lehetne egyezni, ha év végéig maradna. A jelenlegi járványhelyzet ugyanakkor nem kecsegtet a legjobb kilátásokkal.
Forgalomba helyezett járművek Magyarországon - 2020. január-október (Forrás: DATAHOUSE)
2020 2019 Különbség (%)
Személygépkocsi 102 048 127 554 -20%
Kishaszonjármű 17 174 21 237 -19,1%
Busz 537 405 32,6%
Nagyhaszonjármű 2666 4609 -42,2%
Motorkerékpár 3944 3828 3%
Összesen 126 369 157 633 -19,8%
Hirdetés
Az autómárkák versenyét októberben is a Suzuki nyerte, két esztergomi modelljük, a már csakis lágy hibrid rendszerrel kiegészített 1,4-es turbó benzinmotorral kapható Vitara és SX4 S-Cross a piac kedvence. Októberben is sok Fiat 500 fogyott a regisztrációs adatok szerint, még ha ez az utcaképen nem is látszik. Terjednek az új Skoda Octaviák, a Ford Tourneo Custom és a Dacia Lodgy a nagycsaládosok ártámogatását is élvezi, de a top 10-ben bérelt helye van a Dacia Dusternek is, októberben pedig a Ford Puma is befért.
Top 10 márka és modell (személyautók) - 2020. október (Forrás: DATAHOUSE Kft.)
Helyezés Márka Darabszám Helyezés Modell Darabszám
1. Suzuki 1430 1. Suzuki Vitara 709
2. Ford 1294 2. Suzuki SX4 S-Cross 538
3. Toyota 1079 3. Fiat 500 454
4. Dacia 925 4. Skoda Octavia 427
5. Skoda 912 5. Ford Tourneo Custom 407
6. Kia 789 6. Dacia Duster 398
7. Fiat 671 7. Kia Ceed 331
8. Volkswagen 659 8. Jeep Renegade 287
9. Opel 563 9. Dacia Lodgy 282
10. Mercedes-Benz 479 10. Ford Puma 262
Hirdetés
Az éves toplistán nincs sok változás, de a Suzuki SX4 S-Cross második helye például az, továbbá a Dacia Duster is előbbre jutott, az első félévben még a piacot vezető - legolcsóbb hétüléses - Dacia Lodgy kicsit hátrébb, ami alapvetően jó hír, már nem csak az állami támogatásos kereslet pumpálja a piacot. Az évből hátralévő két hónap persze bőven hozhat még változást, reméljük, hogy a piac - bár csökkent, de valamelyest még meglévő - lendülete nem hagy alább.
Top 10 márka és modell (személyautók) - 2020. január-október (Forrás: DATAHOUSE Kft.)
Helyezés Márka Darabszám Helyezés Modell Darabszám
1. Suzuki 10 788 1. Suzuki Vitara 5225
2. Toyota 10 072 2. Suzuki SX4 S-Cross 3980
3. Ford 9218 3. Skoda Octavia 3938
4. Dacia 8553 4. Dacia Lodgy 3319
5. Skoda 8329 5. Fia 500 3162
6. Volkswagen 7963 6. Dacia Duster 3049
7. Kia 5345 7. Toyota Corolla 2953
8. Renault 4699 8. Ford Tourneo Custom 2840
9. Opel 4481 9. Renault Clio 2427
10. Renault 4448 10. Toyota Yaris 2224
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.11.02. at 21:17
    Permalink

    Meglepő? 20-25%-al drágább az az autó amit tavaly kinéztem magamnak. Így inkább nem veszek újat 🙂

    És nem csak egy konkrét típus drágult, hanem az összes. A piacvezető Vitara is drágult kb. 800 ezret. Az is közel 20%

  • 2020.11.02. at 21:52
    Permalink

    Az év még előttünk álló részére vonatkozó kilátásokat ismerve ez a sorrend akár véglegesnek is tekinthető. Durva, hogy a Toyota még pár éve a top10-ért kapuzott ma meg már a Suzukit ostromolja. Skodát meg Fordot alaposan picsán rúgták, bár a sok török Tourneóval összehozott 3. hely még mindig acélos ahhoz képest, amit a többi európai piacon nyújtanak. Opel meg lassan lecsúszik a listáról, pedig az sem volt olyan rég mikor még ők voltak az elsők.

    • 2020.11.03. at 08:24
      Permalink

      Egy lengyel úriember odahaza egészen az első helyig menedzselte a Toyotát, ezután az ő kezébe került a magyar piac is. Áldásos munkája itt is meghozta a gyümölcsét 😀

      Az Opelről meg futótűzként terjed, hogy már francia, ez az eladásokon is kezd meglátszani…

      • 2020.11.03. at 15:48
        Permalink

        Mondjuk a Renault+Dacia majdnem annyi autót adott el, mint a VW+Skoda (sőt, mernék rá fogadni, hogy 4-5 éven belül lehagyják őket), ott már nem zavarja az embereket a franciaság? A PSA az előző válság óta nincs személyautós top10-ben, mert teljesen leépítették (költségcsökkentették) az értékesítési hálózatot, ugyanez a sztori a Fiat, pont olyan ország-adottság, mint a magyar Suzuki szereplése.

    • 2020.11.03. at 11:04
      Permalink

      Az Opelt szerintem most az ág is húzza. Az sem segített nekik, hogy a márkakereskedők nagy bizonytalanságban voltak/vannak az importőrváltás miatt. Biztos a PSA híre sem tett jót nekik. Bár én nem félnék franciát venni, de a már PSA-s fejlesztésű Crossland X-ről elég ijesztő hibákat lehet hallani, pedig egy friss modell.

      Mondjuk egy K-s Astra szerintem most is jó vétel, de az meg lassan kifut. Az Opelnél amúgy szerintem az utolsó GM-es modellek egész jók, bár talán kicsit alulértékeltek voltak. Az Insignia, a J és a K Astra, az egymásfelé nyíló ajtós Meriva…

  • 2020.11.03. at 09:50
    Permalink

    szerintem opel kis részben a franciaság miatt tart itt, sőt, pl az astrának pont az a baja, h a PSA technika helyett kényszerszülte 3 hengeres opel fejlesztéseket kapott.

    Az okát nem tudom, de a flottapiacon is jelentősen hátrébb kerültek.

    Márka top 10-ben, két renault van, azt javítani kellene.

    Tourneo custom 8-ik helyére rákérdezhetne a szerző, hogy egy jelentős flottabeszerzés miatt került ilyen jó helyre, vagy reexport miatt, vagy esetleg azért mert a nagycsaládos programban valószínűleg jól szereplő Tourneo custom számait hozzá számolják.

Vélemény, hozzászólás?