139 km/h lakott területen az X5-össel? Mutatjuk a körülményeket!

Majdnem háromszor annyival hajtott a BMW-s, mint amennyivel kellett volna

Íme az egyhetes, fokozott trafizás legdurvább fotója: méretes, fekete szabadidő-autó száguld lakott területen belül 139 km/órával. Természetesen őt is megállították a sztárfotó elkészülte után a rendőrök, a helyszínen felelősségre is vonták a száguldozót.

Még be is jelentették a rendőrök, hogy minden bokorban trafi lesz egy teljes hétig, és így is közel tízezer drága fotót lőttek, az akció eredményeiről ebben az anyagban számoltunk be. Külön tették viszont közzé az egyenruhások a leghajmeresztőbb esetet: 139 km/órával száguldott egy sofőr Kecskeméten, a Kiskertváros névre keresztelt városrész bekötőútján a megengedett 50 km/h helyett. A képen látható második generációs BMW X5 pontos teljesítményadatai ismeretlenek, ám fontos megjegyezni, hogy a leggyengébb, és egyben leggyakoribb motor is 235 lóerős volt a típusban. Így egyáltalán nem nehéz vele beleszaladni egy ilyen gyorshajtásba, már persze ha az ember fittyet hány a szabályokra, valamint a maga és embertársai biztonságára.
Hirdetés
Hiába ugyanis az autó legrosszabb esetben is 8 másodperc körüli gyorsulási értéke, a magas tömegközépponttal és a legalább 2,2 tonnás saját tömeggel nem célszerű ilyen helyeken kihasználni az erejét, mert egy váratlan vészhelyzet esetén esély sincs egy kikerülőmanőver pontos és precíz végrehajtására. Erről a sebességről új gumival, száraz aszfalton és autóversenyzői reakcióidővel számolva is 100 méter alatt áll meg egy átlagos autó, míg 50-ről ez csak 17 méter.

Így a reakcióidő alatt, fékezés vagy kormánymozdulat nélkül megtett táv is túl van azon a ponton, ameddig szabályosan közlekedve meg is tudnál állni.

Bár a képen nem látszik, sőt, a helyszínen haladva sem egyértelmű elsőre, de az 50-es tábla is indokolt a szakaszon, ugyanis alig 15 méterre az út mellett családi házak állnak. Ráadásul kertvárosi kis utcák is keresztezik azt az útszakaszt, ahol a fénykép készült, így nem csak gyerekekre, de szinte álló autókra is számítani kell, akik épp akkor fordultak ki. A 34 éves sofőrt a rendőrök a helyszínen megállították, majd mutatványát 300 000 forint közigazgatási bírsággal és 8 büntetőponttal jutalmazták. Az esettel kapcsolatos közleményükben a rendőrök hangsúlyozták, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek bekövetkezésének egyik legfőbb oka, így nem csak a hasonló csekkek elkerülése miatt érdemes jobban odafigyelni a sebességhatárokra, illetve visszavenni a tempóból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.08.18. at 09:03
    Permalink

    “TÉVES” és “ÁLLTALÁNOSÍTÓ” az a következtetés, hogy a “Lát’tatott” útszakaszon “indokolt” a
    “Lakott területre” vonatkozó szabály ! ? !!!… Hiszen “Alárendelt”, útkereszteződés “Lehet “CSak”,
    illetve a “Minimális”at ‘Több’szörösen meghaladó “Kötelező”en betartott előkertek, ill kocsifel-
    hajtók (“Előírt”) “Szabályos” használata mellett, “INDOKOLATLAN,!” a “korlátolt”(50) sebesség
    “KÖTELEZŐ” használata ! !!!… Sokkal (fölöttébb)inkább “INDOKOLT” volna “MEGEMELNI” ezen
    “ÚT’szakasz” sebességhatárát cca ’70’km-esre(Táblákkal), hogy a “Környezet”ben ÉLŐK’ben is
    “TUDATOSULJON”, hogy “Fokozottan” VIGYÁZZANAK az “ÚTON” KÖZLEKEDŐK”re olymódon,
    hogy “BETARTJÁK” a Rájuk “IS”,?,” Vonatkozó “ELSŐBB”SÉGI” KÖTELEZETTSÉGI” “SZABÁLYOKAT” !
    … Hiszen, ha NEM így “TESZÜNK”, csak “BÁTORÍTJUK” őket “E” szabályok “DEGRADÁLÁS”ára ! !!!
    Amennyiben a “CIKK”ben “Emlegetett” ‘ÓVATOS’ságot” “KÖVETKEZETESEN” MINDENHOL
    “ALKALMAZ”nánk ! ? !!!??? … “MAGYARORSZÁG” Minden “helyiség”ében a “GÉPJÁRMÜVEL”
    történő KÖZLEKEDÉST “BE” “KELLENE” “TILTANI” !!!???!!! “VESZÉLYEZTETÉS” “”OKKAL”” ? !!!
    S “ENNEK” FOLYOMÁNYAKÉNT ugyanezeket a ‘Helyiségeket”,(minden Várost és Falut) át kéne
    “VÁLLTOZTATNI” ,?, “LAKÓ””és””PIHENŐ”ÖVEZET” Táblákkal, a “NEMTÖRŐDÖM”LAKÓK”, és az
    “ŐKET” KÉSZSÉGESEN “TÖRVÉNYEKKEL” is “KISZOLGÁLÓK” (F)”ELSŐBB”sége biztosítására ? !!!

Vélemény, hozzászólás?