kedd, február 24, 2026
  • Benzin: 565 Ft
  • Dízel: 575 Ft -
Kezdőlap180 millió forintért páncélozott is lehet az új S-osztály

180 millió forintért páncélozott is lehet az új S-osztály

Egy évvel az új S-osztály debütálása után, szép csendben piacra dobta a Mercedes a páncélozott modellt is, ami kisebb lőfegyverek tűzerejének is képes ellenállni.


Hivatalosan üzletembereket és kormánytisztviselőket céloz a Mercedes az S 680 Guard 4Matic modellel, amely az S-osztály hosszabb változatán alapszik. Az úgynevezett VR10 ballisztikai védelemmel ellátott autó ablakai 10 rétegű polikarbonát és üveg keverékéből állnak, körülbelül 1 centi vastagságúak. Ezért is képesek ellenállni még a kisebb lőfegyverek tűzerejének is, sőt még a gumiabroncsok is olyannyira defekttűrőek, hogy 30 kilométert képesek még megtenni a nyomásvesztés után.

Az utastérben persze ugyanaz a luxus fogadja az utasokat, mint a többi S-osztályban, viszont a páncélozottban található még vészhelyzeti levegőztető rendszer, tűzoltókészülék. A nagyobb tömegű Guard mozgatásáról V12-es, hatliteres, ikerturbós motor gondoskodik 612 lóerővel, illetve 830 Nm forgatónyomatékkal. Ezt az erőt pedig 9 fokozatú automataváltó juttatja el mind a négy kerékhez.
[BANNER type="1"]

51 napot kell várnia a megrendelőknek, hogy elkészüljön a páncélozott S-osztály, amelyért minimum 500 ezer eurót kell kifizetni, ez körülbelül 180 millió forintnak megfelelő összeg.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

1 hozzászólás

- Hirdetés -

Friss hírek