212 km/órával mérték be a Mercedes terepjárót: Ãme a bÃrság mértéke!
Két Mercedes-Benz és egy Tesla állhatott dobogóra a múlt hét gyorshajtó-bajnokságán Bács-Kiskun vármegyében
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ezen a héten ismét sikerült elvinni a fÅ‘dÃjat: a maximális büntetési összeget kell fizetnie egy száguldozónak Bács-Kiskun vármegyében.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2333-an lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bÃrságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint a jelenlegi bÃrságtábla szerint. ez azonban aligha jelent visszatartó erÅ‘t egyeseknek: Tompán például 50 helyett 119 km/órával közlekedÅ‘ E-osztályról készült 312 ezer forintos fotó. Az 53-as számú főúton pedig több extrém gyorshajtót is lencsevégre kaptak az egyenruhások: egy Tesla vezetÅ‘je 90 helyett 170 km/órával száguldott, ez a mutatvány 210 ezer forintba került.
Egy Mercedes-Benz SUV sofÅ‘rje pedig ugyanott 212 km/órával hajtott el a sebességmérÅ‘ elÅ‘tt; neki a maximális büntetést kell fizetnie. Nem nehéz belátni, hogy 212 km/órával még autópályán is veszélyes közlekedni, nemhogy egy főúton, vadveszély idején. A rendÅ‘rség közleményében felhÃvja a figyelmet: "A fizika nem hazudik: a sebesség és a fékút között négyzetes kapcsolat van, Ãgy kétszer nagyobb sebességnél négyszer nagyobb a fékút, négyszer nagyobb sebességnél pedig tizenhatszor, és Ãgy tovább."


