3 méter, 3 személy – itt a KIA legújabb városi minije, a Pop

KIA Pop – félúton a Smart és a Toyota iQ között

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Párizsban tanulmányként mutatkozik be a KIA három méter hosszúságú, városi elektromos autója. Érdekes színfolt lehet az utakon.

A KIA is megmutatja Párizsban, hogy képes három méteres hosszon kettőnél több embert szállítani. Kényelemről nincs feltétlenül szó, sokkal inkább rövid utakról, amikor például ebédelni mennek a munkatársak. Ketten kényelmesen bepattannak az autó majdnem teljes szélességét elfoglaló üléspadra, persze csak miután a fogadás vesztese bemászik a hátul elhelyezett póthelyre. Tényleg csak szükségmegoldásról beszélhetünk, de ez is ötven százalékkal több utas szállítását teszi lehetővé ugyanakkora alapterületen, mint a Smart. Ehhez az is szükséges, hogy helytakarékos elektromos meghajtást választottak az Popnak. Ennek részleteiről nem árultak el semmit, az autóval kapcsolatos összes fontos információ a Párizsi Autószalonon derül ki, mindenesetre ez az első, kézzelfogható jele annak, hogy a Hyundai-KIA konszern egy kifejezetten városi használatra tervezett mikroautón dolgozik. A hírek szerint 2013-ban dobják majd piacra az újdonságot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?