300 lóerő fölé mehet a Golf VII R teljesítménye

Ősszel már jó eséllyel láthatjuk minden idők legizmosabb gyári Golfját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

GTI-ként már megcsodálhattuk a Golf VII-est, és hamarosan a minden eddigi gyári Golfnál izmosabb R változat is debütál. Alapja a GTI, meg persze az Audi S3 is.

Nyilván senkit sem lep meg, hogy az Év Autója címmel büszkélkedő, hamarosan hibrid, elektromos és mindenféle egyéb variánssal érkező Golf VII nem áll meg a - sperrdifivel 230 lóerős - GTI változatainál, hanem a kifejezetten izmos gépet keresők számára készül akár 300 lóerős verzió is.
Ez pedig a Golf R lesz, mely már Golf VI-ként is 271 lóerős volt. Miként utóbbi 2009-ben, a VII-es R is Frankfurtban, idén ősszel debütálhat a már jól ismert 2,0 literes turbómotorral, a hírek szerint legalább 285, de akár az Audi S3-astól már látott 300 lóerővel, azaz az 1984 cm3-es motorból több mint 150 lóerős literteljesítményt kicsikarva. Így pedig gyakorlatilag az S3-as Audi menetdinamikáját várhatjuk a hozzá hasonlóan Haldex-kuplungos összkerékhajtású, de önzáró első differenciálművet szintén tartogató R-től. A 100 km/órára gyorsulás tehát akár 5 másodperc alatti is lehet, a végsebesség pedig - német autótól megszokottan - elektronikus korláttal 250 km/órának várható.
Hirdetés
A korábbi R-nél legalább 10 százalékkal jobb gyorsulás nem csak a teljesítményfokozásnak, hanem a tömegcsökkentésnek is köszönhető - bár a Golf R a legnehezebb benzines Golfnak ígérkezik, saját tömege a korábbinál mintegy 50 kilogrammal szerényebbnek, azaz 1,4 tonna alattinak várható. A hírek szerint ősszel debütáló csúcs-Golfnak továbbá állítólag nem csupán tömege, ára is enyhébb lesz. Mivel a VI-ost 35 200 eurótól adták, a VII-es esetén még akár az is elképzelhetőnek tűnik, hogy 10 millió forint alatti árral érkezzen - hozzánk sanszosan csak jövőre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?