5 méter hosszú és 380 lóerős a hétüléses Kia EV9

Íme minden infó az EV9-ről, mutatjuk mit tud a koreaiak új nagycsaládosa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ma reggel teljes valójában bemutatkozott az E-GMP platformra épülő, hétüléses villany SUV, a Kia EV9. Íme a méretei, a hajtáslánc változatok és a főbb felszereltségek!

Két hete már láthattunk a Kia EV9 dizájnját, ám az gazi bemutatóra csak most került sor, végre az autó adatait is nyilvánosságra hozta a koreai gyártó. Az E-GMP platformra épülő óriás a Kia első nagycsaládos villanymodellje, amely 3 különböző hajtáslánccal és a cég negyedik generációs akkumulátortechnikájával érkezik.
Hirdetés
Az alapmodell az EV9 RWD Standard, amely 76,1 kilowattórás akkucsomaggal és egy a hátsó kerekeket hajtó, 215 lóerős villanymotorral rendelkezik. Így a nyomaték 350 newtonméter, a gyorsulási érték pedig 8,2 másodperc. Ez azonban még "csak" a kisebbik akku, az RWD Long Range változat 201 lóereje mellé egy 99,8 kilowattórás akkucsomag jár, amellyel WLTP szerint 541 kilométeres hatótávot tud elérni. Ugyanez a nagy akku található az EV9 AWD csúcsmodellben, amely két villanymotor erejét kombinálva 380 lóerővel és 600 newtonmméterrel repíti kereken 6 másodperc alatt 100 km/órára a hatalmas karosszériát. Ha azonban még ez sem lenne elég, az utólag megvásárolható Boost funkcióval 700 newtonméterre nő a nyomatékérték, a gyorsulás pedig 5,3 másodpercre csökken. Mindemellé 800 voltos töltés is jár, amellyel akár 239 kilométernyi hatótáv is rátölthető, mindössze 15 perc alatt. Az EV9 technikai téren is legalább olyan extravagáns, mint látványra,: 15 szenzorral, amelyből kettő LIDAR akár 3. szintű önvezetésre is képes a Highway Driving Pilot rendszere, természetesen ezt a funkciót csak ott engedélyezik majd, ahol a jogszabályok lehetővé teszik. Ezzel a modellel mutatkozik be a Kia Connect Store is, amelyben az autóhoz digitálisan hozzáadható szolgáltatásokat és funkciókat vásárolhatnak az EV9 tulajok. Ilyen például a már említett Boost csomag, illetve a "Remote Smart Parking Assist 2" névre keresztelt parkolóasszisztens is. Természetesen a rengeteg biztonsági elektronika és vezetéssegítő asszisztens funkció is megtalálható a felszereltségi listában, ahogy azt egy márka zászlóshajójától el is várhatja az ember.
Hirdetés
Ami viszont tényleg nagyon durva adat az EV9 esetében, az a méret. A Kia új modellje több mint 5 méter hosszú, 3 méter feletti a tengelytávolsága, közel 2 méter széles és majd' 1,8 méter magas. Mindez természetesen egy nagyon tágas belteret eredményez, a hatszemélyes változat esetében a középső sor ülései akár hátra is fordíthatók, mint egy buszlimuzinban, de természetesen a megszokott módszerrel is kapható, ahol a középső sorban is három ülés kap helyet. Méreteit a 0,28-as alaktényező kompenzálja, amelyet 3D nyomtatott alvázborítással, 19, 20 és 21 colos méretben választható, légellenállásra optimalizált felnikkel és az első lökhárítóba épített aerodinamikai rendszerrel oldottak meg a koreaiak. Felszereltség terén a már bemutatott változat mellett a GT-Line sportosabb csomagot is megkapja az EV9. Így más lökhárítókat, felniket és tetőcsomagtartót, illetve további karosszériaszíneket is kap. Személyesen először még ebben a hónapban, Szöulban találkozhat vele bárki is, de április elején a New York International Auto Show keretei közt is megmutatják majd a koreaiak. Szülőhazájában az idei év második negyedévében már rendelhetővé válik, a kiválasztott globális piacokon pedig a második félévben kezdik el felvenni a rendeléseket, az árakat is csak később jelentik be.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?