78 éves bácsi Simsonozott forgalommal szemben az M3-ason!

Hiába dudáltak és villogtak a szembejövő idős motorosnak, folytatta útját az autópálya rossz oldalán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még azelőtt sikerült a rendőröknek megtalálni és leterelni a bácsit, hogy személyi sérülés történhetett volna. Az idős férfi négy kilométert tett meg a forgalommal szemben, egy olyan járművel, ami a helyes oldalon sem hajthatott volna fel a pályára.

A Police.hu sokkoló közleménye arról számol be, hogy a rendőröknek még a tragédiát megelőzve sikerült az M3-as autópályáról a rendőröknek lehozni

egy 78 éves borsodi férfit, aki a forgalommal szemben Simsonozott.

Ezzel kapcsolatban 2021. augusztus 21-én, szombaton 15 óra után nem sokkal sorra érkeztek a hívások a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A hihetetlennek hangzó sztorit bejelentők egybehangzóan azt állították, hogy valaki az autópályán motorral hajtott szembe velük, így a rendőrök azonnal a megadott helyszínre siettek. Meg is találták a motorost, egy Simsonnal hazafelé tartó idős bácsit. A segédmotorral közlekedő sofőr a rendőri jelzésre megállt, majd az egyenruhások utasításait követve biztonságosan félre is állt. Elmondta. hogy az Igrici csomópontnál hajtott fel az autópályára és Mezőnyárádra szeretett volna hazamenni. A jogosan felmerülő kérdések nagy részére a bácsi sajnos azt a választ adta, amire számítani lehetett: állítása szerint észlelte, hogy a vele szemben jövők nagyon villognak és dudálnak is, de ijedtségében, és a nagy forgalom láttán

"nem tudott mit tenni, csak haladt tovább"

A 78 éves férfival szemben büntetőeljárás indult, az eset ugyanis közúti veszélyeztetésnek minősül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?