800 kilométeres hatótávot kínál a Xiaomi első autója

A telefongyártó első járműve természetesen elektromos, 2,8 másodperces 0-100-at ígérnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több évnyi ígérgetés után végre hivatalosan is bemutatkozott a Xiaomi első autója, amely rögtön az élmezőnybe törne az elektromos járművek piacán.

A Xiaomi első autójának formavilága már egy ideje nyílt titok, mi is több ízben megmutattuk a kiszivárgott felvételeket, a márka viszont csak most prezentálta hivatalosan is a végül SU7 névre keresztelt modellt. A szedán első ránézésre is megnyerő külsővel rendelkezik - főleg az Aqua Kék árnyalatban - de a fényszórók, és a felnik is sokat dobnak az összképen. Emellett ráadásul a légellenállási együtthatója is dicséretes, hiszen a Xiaomi állítása szerint ez az érték 0,195, amellyel a világ egyik legjobb sorozatgyártású járműje lehet.
Hirdetés
Az utastérben is sikerült rálicitálni a nagy ellenfélnek kikiáltott Teslára és a Porsche Taycanra: a kormány mögötti digitális műszeregység mellé középre egy hatalmas, 16,1 colos, 3K felbontású képernyő került, de a hátsó két utasnak is jut egy-egy 7,1 colos kijelző, ha pedig még nem lenne elég a digitalizációból, akkor HUD is segíti a sofőrt. A szoftverért a HyperOS névre keresztelt operációs rendszer felel, amelyet egy Snapdragon 8295-ös futtat. A Xiaomi szedánja két kivitelben lesz elérhető. A belépő változat hátsókerék-meghajtással rendelkezik, a karosszéria mozgatásáért pedig egy 295 lóerős, 400 newtonméteres villanymotor felel, amelyet egy 73,6 kilowattórás akkumulátor táplál, a kínai CLTC ciklus szerint pedig 668 kilométeres hatótávra lehet képes.
Hirdetés
A csúcsváltozatot jelentő SU7 Max már két villanymotorral érkezik, valamint összkerékhajtással, ennek megfelelően jóval erősebb is, hiszen 570 lóerő, és 838 newtonméter. Az alapkivitel 5,28 másodperces idejével szemben ez csupán 2,78 szekundum alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, de a kétszázhoz sem kell neki több 10,67 másodpercnél, a végsebessége pedig 265 km/óra. Az akkumulátor is nagyobb, hiszen itt már 101 kilowattórás tároló kerül az autóba, amely a CLTC szerint 800 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. A gyártó elmondása szerint a megfelelő oszlopon 5 perc alatt 220, 10 perc alatt 390, míg 15 perc alatt 510 kilométernyi hatótáv táplálható vissza. Egyelőre annyi biztos, hogy a gyártás 2024 első felében kezdődik, és első körben Kínában értékesítik, de az árazásról nem közöltek pontos információt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?