9 290 000 forint, ennyiért egy Suzuki is tekintélyt parancsol
Tekintélyes Suzuki, bő kilencmillióért
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Képességeihez mérten kedvezőnek mondható a Kizashi ára. Ráadásul ehhez a Suzukitól szokatlan módon egész komoly tekintély is jár.
Ha letakarnánk az emblémát, nem lenne ember, aki kitalálná, hogy egy Suzukit lát, illetve abba ül bele
Tesztautókkal autózva bizony hozzá vagyok szokva, hogy időnként megnézik azokat. Sőt, igazából árgusan figyelem, hogy melyik mennyire feltűnő. A Kizashi elképesztően vonzza a tekinteteket. Sokan nem hisznek a szemüknek, ekkora autó, ilyen kiállással és Suzuki emblémával, nahát! Látszik, hogy nehezen rakják össze a képet, nekik még mindig az ős, elnyűhetetlenségéről híres, tömegeket modern autóba ültető, de kétségkívül puritán ős Swift jelenti a márkát, most aztán nem értik mi van.
Rendszerint tetszik a szemlélőknek az óriási, méhsejt mintás hűtőmaszk, a hátsó légterelő és a ködfényszórók körül, valamint az ajtók alsó részén is ízlésesen alkalmazott króm díszítés
Látványos a féklámpás hátsó légterelő és a 18 colos alufelni. Markáns, de megosztó elem a kipufogóvégek háza, sokaknak tetszik, mások fölösleges cicomának tartják
Komoly középkategóriásokból méregetik, lehet, hogy legközelebb a Suzuki szalonba is benéznek autóvásárláskor? Jó hír ez a Suzukinak, hiszen az eladott példányokkal még akkor is sokat erősíthetnek a márkaképen, ha nem lesz tömegmodell a Kizashi. Az amúgy rendszerint földbe döngölt Suzukis ebben alig Suzukis: a legtöbb „dinamikusan” közlekedő, a többi autóst fékezésre késztető kemény legénynek emblémától függetlenül megálljt parancsol a sportos, méretes négyajtós és még a továbbra is kekeckedőkön is látszik, zavarba hozza őket a szokottnál komolyabb ellenfél. Ha megtudják az összkerékhajtású, fokozatmentes automata váltós „2.4 SDLX CVT 4WD” verzió 9 290 000 forintos árát, talán még ők is behódolhatnak. Ez az összeg ugyanis a hasonló kvalitású limuzinok világában a legkedvezőbb és igen komoly stafírungot is tartalmaz. Sok más mellett tempomat, bőr kárpit, elektromos napfénytető, a vezető oldalán memóriás, liftezhető, elektromosan állítható első üléspár, köd- és xenon-fényszóró, USB-s, MP3-olvasós, 8 hangszórós audiorendszer, sötétített hátsó üvegezés, 18 colos alufelni, első-hátsó parkolóradar, 7 légzsák és ESP – azaz mindaz, amit tesztautónkban szerepelt jár hozzá. Ezzel az ajánlattal végképp ütőképes, azok számára, akik ilyen autót szeretnének. Opcióként mindössze a 150 000 forintos metálfény szerepel, de amúgy semmi extra, személyre szabhatósági lehetőség sincs, az eladásokat ez vetheti vissza. Itthon még a középkategóriában is kevesen választanak automata váltót, ellenben a Kizashihoz felárért sem kapható navigációt, tolatókamerát, egyéb kütyüket többen – ők ezúttal sem fognak Suzukit venni.
Az biztos hogy tekintélyes…….az ára.