9 fokozatig mehetnek a váltók – mondja a ZF

Újabb fokozatszám növeléssel már túlsúlyosak lennének a váltók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bő másfél évvel ezelőtt számoltunk be a ZF-től érkező 9 fokozatú automata váltóról, a váltófejlődésnek állítólag ez a fokozatszám lesz a vége.

Néhány évvel ezelőtt még a hat fokozatú (kézi és automata) váltók láttán is csodálkozva néztünk, s azok még ma sem teljesen elterjedtek, ám a fokozatszámok növekedése továbbra is zajlik. A ZF három évvel ezelőtt kezdte el a - hosszában beépített motorokhoz társítható - 8 fokozatú automatájának gyártását, mely 11 százalékos fogyasztáscsökkentést ígér a 6 fokozatúakhoz képest. Jövőre pedig újabb mérföldkő a 6 sebességesekhez mérten már 16 százalékos étvágyapasztással kecsegtető 9 fokozatú ZF automata gyártása indul. A fejlődés nem áll meg, hiszen a Ford és a GM egyaránt bejelentette már, hogy nekik 10 fokozatú váltójuk is lesz, ám a ZF állítólag nem fog beszállni az állítólag már cél nélküli számháborúba.
Hirdetés
Stefan Sommer, a ZF elnöke szerint ugyanis a 9 fokozat a váltók számában limit, érvelése szerint újabb fokozatok bevezetésével a váltókat még sokkal bonyolultabbá, még nehezebbé kellene tenni, s a tömegnövekedés okozta fogyasztástöbbletet az újabb fokozatok által elérhető étvágycsökkenés nem tudná ellensúlyozni. Legalábbis a ZF jelenlegi álláspontja szerint. Azért nagyon mégsem fogunk meglepődni, ha az ő váltójukat is kapcsolhatjuk majd tizedikbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:45
    Permalink

    Igen? PSDnek hívják, power split device. Erő elosztó rendszer, mikor melyik erőforrásból mennyi menjen ki a hajtásba.
    Úgy értem a hagyományos végáttételen kívüli erőátvitel nincs benne, csak erő elnyelés az aksiba és állandó egy áttételen fut, a fojtással generálva végtelen változatát a motor fojtásának kvázi azonos fordulatszámon tartásához kb 60 km/h-ig.. aztán úgy viselkedik mint egy hagyományos a legmagasabb fokozatában..

  • 2017.10.30. at 11:45
    Permalink

    Annyiban kiegészíteném, hogy a HSDs (linkelt példányok) hajtásláncban nincs váltó, a villanymotor fékezi a benzinest, illetve engedi nem használni lassú elinduláskor, majd átengedi a nyomatékát az útra, közben a motor nyomaték csúcson jár és töltődik az aksi, hamarabb melegszik a motor stb..

    Elvileg, nagyobb motorhoz csak nagyobb villanymotor kell és nagyobb aksi kapacitás, de annak nincs értelme 😀 Mármint a mamut vadászó asszociáló primitív vásárlók körében lehet.

  • 2017.10.30. at 11:45
    Permalink

    Amiket linkeltel azok mind benzines vagy hibrid hajtaslancot hasznalnak , viszonylag kicsi nyomatekkal. Az audinak is van multironic cvt-je a kisebb fronthajtasos dizel es benzinesekhez max 310NM-ig. A nagyobb, korszeru europai dizelek ma mar boven 450NM feletti nyomatekot adnak le es oda a cvt egyelore nem eleg. Jo latni hogy itt is fejlodik a technika, de azert van meg hova…

  • 2017.10.30. at 11:45
    Permalink

    Nyugi, 16 sebességgel melóztam kamionon kézi váltóval!
    Van aki ezt meg tudja szokni és használni a falábúaknak meg ott van az automata váltó.
    Röviden ennyi.

    A több sebességfokozatot a motor és a menetigények összehangolása indokolja.
    Ha nyomatékosabba motor akkor kevesebb fokozat is megfelelő ha hosszútávra van a jármű használva.

    Egy jól összerakott váltó , a (Wilson rendszerű) automata váltó a jármű élettartam végéig jó, ami a fokozatmentesre abszolúte nem igaz.

  • 2017.10.30. at 11:45
    Permalink

    könyörgöm, 97 óta fokozatmentesek vannak :Degyrészt másrészt az számít, hogy az alsó és felső között mennyi a különbség és milyen végáttétellel.

Vélemény, hozzászólás?