A Bugatti jövőjéről nyilatkozott az új horvát tulajdonos

Az elektromos hiperautókat gyártó Rimac szerint a Bugattik továbbra is benzint égetnek majd

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A jövő Bugattijai nem egyszerűen csak átcímkézett Rimacok lesznek, de a villanyosítást nem kerülheti el a Volkswagenből nemrég kivált márka.

Érdekes részleteket tudhattunk meg a Bugatti jövőjéről közvetlenül az új tulajdonos Rimactól és alapítójától, Mate Rimactól. A Bugattit még tavaly adta el a Volkswagen-csoport, és már akkor sem volt egyértelmű, miért is volt erre szükség. A Volkswagen-csoportnak jól megy, a Bugattik eladásai is szárnyaltak, főleg ameddig a Lamborghinit is felfuttató, különkiadás-specialista Stephan Winkelmann irányította. A Carscoops által idézett, az Automotive Newsnak adott interjújában Mate Rimac most elárulta, nem is a francia márka nyereségessége volt a probléma. Ehelyett a gondot az a kérdés okozta, hogy mi jön ezután a Bugatti számára a villanyautók korszakában. Elvégre a Bugatti lelke a W16-os benzinégető szörnyeteg, ami nehezen egyeztethető össze a Volkswagen-csoport környezetbarát villanyautóival (utóbbi modellekre és az imázsukra különösképpen szüksége van a vállalatnak a dízelbotrány után).
Hirdetés
Valamilyen szintű villanyosításra tehát szükség van a Bugattinál is, az elektromos hiperautók vitathatatlan királya pedig a Rimac, tehát ha presztízsvesztés nélkül akar átlépni a Bugatti az aksis autók korszakába, akkor talán nem arra a cégre kell bízni, ami ID.3-akkal van elfoglalva. Jó hír viszont, hogy a Rimac ennek ellenére is tiszteletben tartja a Bugatti szellemiségét, és a márka következő modellje nem csak egy egyszerűen átcímkézett Nevera lesz. Mate "egy villanyautós figura, de a Bugattiknak egy darabig még belsőégésű motorosnak kell lenniük." De az amperek akkor sem maradhatnak ki a Bugattikból, Rimac szerint "erősen villanyosított" lesz a következő modell. Ez talán még nem is baj, a Lamborghini is megmutatta, fennmaradhat például a legendás szívómotorja egy kis elektromos rásegítéssel a Siánban. Az erőforráson kívül viszont azt is fontos jellemzőnek tartja Rimac a Bugattiban, hogy - a Neverához hasonlóan - teljesen önálló modell saját, egyedi alkatrészekkel, nem a cégcsoportos raktárból legózták össze. A jövő Bugattijai is ebben a szellemiségben készülnek majd. Mate Rimac mesélt még a Zágráb mellett épülő új fejlesztőközpontjukról is, ami különös módon nem lesz elkerítve. Elmondása szerint örömmel látja a környéken kerékpározó gyerekeket, fiatalokat, és szörnyen érezné magát, ha ők nem kukkanthatnának be a Rimac gyárába. Elvégre sosem lehet tudni, melyikőjüket ihletik majd meg annyira a látottak, hogy a mérnöki pályát választva továbbviszik a sportautó-gyártás örökségét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?