A Mazda CX-5 lett az Év Autója – legalábbis Japánban

Jövő őszig a Mazda CX-5 viselheti a japán Év Autója címet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyomatékos, mégis takarékos dízelével és vezethetőségével nyert Év Autója címet Japánban a Mazda CX-5.

A héten jelentették be Japánban, hogy a szigetország Év Autója címét a 2012-2013 évadban a Mazda CX-5 viselheti. Nem titok, hogy bejött a japán zsűrinek a SkyActiv technológia, melyet a Mazda kínálatában elsőként hozott motorjaival, váltóival, karosszériájával és futóművével is a CX-5.
A CX-5 így egyszerre kínál remek vezethetőséget és környezetbarát, takarékos üzemet. Erősebbik dízelének 420 Newtonméteres nyomatéka még egy 4,0 literes V8-as benzinmotornak is becsületére válna, 4,6 l/100 km vegyes fogyasztási értéke pedig utóbbi számára elképzelhetetlen lenne.
Hirdetés

A Mazda szabadidő-autója persze nem csak műszakiságával, a szériaautók között elsőként alkalmazott Kodo - a mozgás lelke - dizájnjával is jó pontokat szerezhetett a zsűritől, melynek tagjai az összes, 2011. november 1. és 2012. október 31. között, Japánban legalább 500 példányban elkelt új modell közül választották legjobbnak a CX-5 sorozatot.
A Mazdának ez egyébként már a negyedik kitüntetése a díj 1980-as létrehozása óta, legutóbb 2005-ben az MX-5 nyert. Utóbbinak várjuk az utódját, s reméljük az is olyan sikeres lesz, hogy egy újabb serleget hozzon majd a Mazda számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?