A nem hivatalos képek szerint minden idők legszebb Fabiája jön

Ha tényleg ilyen komoly autónak fog kinézni az új Skoda Fabia, akkor biztosan folytatódik a sikere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jól eltalált, kompaktos formát jósolnak a kémfotók alapján a Skoda új kisautójának. Főleg úgy nagy szó mindez, hogy a csomagtérkapacitása és a motorválasztéka is elmenne akár eggyel nagyobb méretosztályban is. Elég jó árral még tán a Golf is bajban lesz?

Nem is éri meg nagyon szaporítani a szót, az alkotás mögött álló művészcsapat igen jó érzékkel rendelkezik a dolgok eltalálására, ráadásul volt is anyaguk hozzá bőven. Már februárban megérkeztek a hivatalos, de még álcázott fotók, amiket itt tekinthetsz meg, ekkor derült ki az is, hogy a hátsó tárolókapacitása literre pontosan a legújabb Golf csomagtartóméretével egyezik meg. Már akkor gyanítottam, hogy ebből marketingszöveg lesz majd a Skoda-szalonokban, de a Fabia méreteire azt írtam: éppen annyival nagyobb csak a kategóriatársainál, amennyivel még senki sem nézheti Golf-vetélytársnak.
Hirdetés
Azóta érkezett még pár kémfotó és néhány hivatalos skicc is - az utóbbiakat erre a linkre kattintva tekintheted meg - így most digitálisan és közel sem hivatalosan lekerült a lepel. Ha ez tényleg így fog kinézni, akkor a csehek igen nagyot foghatnak ezzel a kocsival. Ugyanis ha valakinek nem kell a nagyobb méret, csak a négyhengeres motor, vagy netán a kompaktos formavilág a kisautók gyakran esetlen sziluettjei helyett, annak megfelelő áron elég lehet a Fabia is. Hiába, 20 éve még a negyedik Golf sem volt akkora, mint amekkora ez a Skoda lesz. Ti mit gondoltok? Tényleg így fog kinézni az új Skoda Fabia? És ha igen, akkor szerintetek megvan az a vevőkör, aki ezt választaná egy kompakt helyett? Na persze ebben remélhetőleg a szerényebb ár is segíteni fog.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?