A Nürburgringen nyüstölik az új Land Rover Defendert

Nem mindennapi környezetben teszteli új autóját a Land Rover

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A brit márka hallatán talán a versenypálya az utolsó hely, ahol el tudnánk képzelni a Land Rover terepjáróit. Ezúttal viszont a Zöld Pokolban hajtották meg a Defender prototípusát.

Az álcafólia ezúttal nem sok vizet zavar, ugyanis a fontos részletek leginkább azon túl keresendők. Az Automedia kémfotósai által készített képeken kivehető, hogy a prototípus valamivel szélesebb lett a korábbi modelleknél. A jelenlegi információk szerint a képen szereplő autóban egy V8-as motor dolgozik, így a britek végre érdemi konkurenciát kínálhatnak a Mercedes G 63-as terepjárójával szemben. Becslések szerint a képen látható autóban legalább 525 ló dolgozik, a sorozatgyártásban már a BMW 4.4 literes biturbós V8-as motorját kaphatja meg. A szintlépés minden bizonnyal a Defender árán is meglátszik majd, ugyanis az alapváltozatért nem kevesebb mint 135 ezer eurót (nagyjából 51 millió forintot) kérhetnek.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?