Hirdetés

A pasik gyorshajtanak, a nők pedig rossz pedálra lépnek

Milyen hibákat vétenek az autóvezetők?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az amerikai közlekedési felügyeletnek megfelelő NHTSA a legtipikusabb baleseti okokat vizsgálta, és nemenként publikálta az eredményeket.

Jellemzői női autóvezetési hiba a pedálok összetévesztése

Az Egyesült Államokban nem csak arról készült tanulmány, hogy milyen autókat szeretnek a hölgyek, hanem arról is, hogy az egyes baleseti okokból melyek jellemzők hölgyekre, melyek férfiakra.

Az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) által készített tanulmány szerint a férfiaknál – elsősorban a 20 év alatti, valamint a 76 év feletti korosztálynál – jellemző balesetokozó a gyorshajtás, illetve a felelőtlenség, a hölgyekre pedig a pedálok összetévesztése. Pedig az amerikaiaknak nem is kell sokból választaniuk, a leginkább automataváltókhoz szokott nemzet gyermekei a fék és a gáz közül már csupán vak szerencse alapján is 50 százalékos eséllyel eltalálhatnák a megfelelőt, mégsem sikerül nekik. Bár nyilvánvaló, hogy az esetek jelentős része nem kerül semmilyen adatbázisba sem, a rögzítettek kétharmadát női sofőrök követték el – zömében autókihajtókban, parkolókban vagy akár járdákon – szintén parkolás közben.

Hirdetés

Az esetek döntő része csak kisebb koccanást jelent, azonban előfordulnak komolyabb esetek is, a legsúlyosabb 2003-ban, a kaliforniai Santa Monica városában történt, mikor egy 86 éves hölgy egy zsúfolt piacra hajtott – kilenc embert megölve, tizennégyet súlyosan megsebesítve.

Az adatok alapján nyilván nem kevesekben vetődik fel a kérdés: ezek szerint a férfiak mégiscsak jobban vezetnek? Parkoláskor mindenképp, ám ez messze nem jelenti azt, hogy kevesebb és kevésbé súlyos balesetet okoznának, náluk ugyanis rendszerint a sokszor nem került magasabb tempónál adódnak bonyodalmak.

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?