A spanyolok meglépték: 30 km/h lett a sebességhatár

A Spanyolország lakott területein lévő utak nagy részén 30 km/h-ra csökkent a sebességkorlát

A sok országban érvényben lévő 50 km/h helyett 30 km/h lett Spanyolország lakott területeinek többségén a sebességhatár. A halálos balesetek csökkenését várják a szigorítástól.

Évek óta téma itthon és külföldön is, hogy csökkentsük-e lakott területen belül a sebességhatárt. A legtöbb helyen a már megszokott 50 km/h a plafon, amit egyre többen sokallnak. Spanyolországban a döntéshozók elhatározták magukat, nem nézik tovább tétlenül a halálos balesetek számának növekedését: csökkentették a sebességhatárt - de nem is kicsivel, 40 helyett egyből 30 km/h-ra redukálták, írja az El País. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyik napról a másikra, azaz április 30-áról május 1-jére alig több, mint fele annyival lehet hajtani.
Hirdetés
A változás Spanyolország lakott területein lépett életbe, de itt is vannak eltérések az alkalmazott korlátok között. A 30 km/h az irányonként egysávos utakra vonatkozik, ahol viszont oldalanként legalább két sáv van, ott 50 km/h a sebességhatár. Van viszont a 30-nál még szigorúbb előírás is: azokon a helyeken, ahol a járda és az úttest egy szintben van, mindössze 20 km/h a limit. A jelentős mértékű szigorítást több tényezővel is magyarázza a spanyol kormány. Egyrészt 2019 volt az első év, amikor a közúti balesetekben elhunytak közül többen voltak a sérülékeny közlekedők (gyalogosok, kerékpárosok stb.), mint azok, akik járműben vesztették életüket. Bár a halálesetek többsége, 70%-a Spanyolországban az autópályákon történik, a belterületi balesetek halálozásainak legnagyobb részét, 80%-át a sérülékeny közlekedők szenvedik el. A településeken belüli halálos balesetek tehát főleg a gyalogosokat érintik végzetesen, nem pedig az autóval közlekedőket, így logikusnak tűnik az autók sebességének korlátozása. A korlát csökkentése az adatok szerint hatékonynak kell, hogy bizonyuljon: 10 olyan balesetből, melyben a 50 km/h-nál többel hajtott egy jármű, 9 halálesettel végződik - ha 30 km/h-val közlekedik a jármű, ez az arány csupán 1 a 10-ből. Ez főként annak tudható be, hogy 30 km/h-nál felére csökken a fékút. De fontos a döntés alapjául szolgáló második tényező is: az utóbbi években egyre többen kerékpároznak, sétálnak vagy villanyrollereznek. Egyfelől tehát több sérülékeny közlekedő van az utakon, másfelől pedig bebizonyosodni látszik, hogy több élethelyzetben is lehet mellőzni az autót - mindkét ok indokolhatja az autóval való közlekedés korlátozását, mondhatni nehezebbé tételét. Bár összességében ugyan származhat némi gazdasági hátrány az ezáltal kialakuló lassabb infrastruktúrából, ezt több mint ellensúlyozni hivatott az, hogy a kevesebb baleset miatt kisebb terhelés és alacsonyabb költségek mellett működhet majd az egészségügy, és a csökkenő számú incidensben résztvevők rokonai, ismerősei kevesebbet maradnak ki a munkából. Persze az emberéleteket nem pénzben kell mérni, végső soron az az alapvető és önmagában gazdasági motivációt nem igénylő cél, hogy egyre kevesebben haljanak meg Spanyolország útjain. Van is min csökkenteni, az utóbbi évtizedben átlagosan minden nap életét vesztette valaki az ország közútjain.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?