A világ legmenőbb kombija – Porsche Panamera GTS ST menetpróba

V8-as családi kombi a Porschétól a mindennapi boldogsághoz: Panamera GTS Sport Turismo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokszor elhangzik a bölcselet, hogy próbáld ötvözni a kellemest a hasznossal. Nos, a Porsche megtette, és a végeredményt elnevezte Panamera GTS-nek. Amelynek most a shooting brake, tehát a Sport Turismo változatát próbáltuk ki.

Minden egyben – így lehetne a legjobban jellemezni a Porsche Panamerát. Pontosabban minden egyben, amit ma a Porsche nyújtani képes. Kiváló utazóautó, amelyben az egész család elfér, de ha kell, akkor vérbeli sportautó is. Szóval, amikor véget vetsz az agglegény életednek és eladod a 718-asod, vagy a 911-esed, (esetleg csak a garázs mélyére száműzöd őket), mert kopogtat a gólya az ajtón, Porsche-rajongóként akkor sem kell kétségbe esned, hiszen ott a Panamera. Akár „kombiként” is! De nem akarom ennyire degradálni a gyönyörű formáját, úgyhogy nevezzük inkább shooting brake-nek. Ám ettől még ugyanúgy egy kombi praktikumát nyújtja. Amikor megjelent a Panamera első generációja, bár azt sem lehet csúnyának nevezni, valljuk be, a hátsója azért elég furán lejtett. A második generációnál már kiküszöbölték ezt a problémát, ahányszor meglátok egyet, leesett állal fordulok utána, olyannyira eltalálták a formatervet. Aztán, amikor az első hírfoszlányok felbukkantak arról, hogy shootink brake-et fejlesztenek zuffenhausenben, kicsit aggódni kezdtem, nehogy visszakanyarodjanak az első generáció formájához egy kombival, ám szerencsére nem ez történt. Mondjuk úgy, hogy a formatervezők kétszer állították sorba az autót ott, ahol a szépséget osztogatják. Fantasztikus lett a puttonyos Panamera, bizonyos szögekből még izmosabbnak is tűnik a Sport Turismo, mint a „limuzin”.
Hirdetés
Tök' mindegy, hogy melyik modellben ülsz, bent mindenképp jól fogod érezni magad. A digitalizációt olyanformán vitték véghez, hogy akadjon azért néhány fizikai kapcsoló is a műszerfalon hangulatfokozónak, ezek a klímavezérléshez valók. Továbbá a vezető szeme előtti tér is az analóg időket idézi a körműszerekkel, ám azokban már vetített a kép. A lényeg, hogy minden nagyon gyorsan megszokható, még az infotainmnet rendszer rengeteg menüje között is könnyen lehet navigálni, bár a magabiztos kezeléséhez azért idő kell. A GTS változatot egyébként a karosszéria színéhez passzoló cérnával varrt bőr és Alcantara teszi különlegesebbé. Igazából naphosszat tudnám simogatni az Alcantarába csomagolt A-oszlopot, ha a kormánykerék fogása nem jelentene még nagyobb élményt. A háromküllős szerkezet kialakítása mondhatni megszokottan porschés. Jobb oldalán a küllők között egy nyúlványon ott trónol egy tekerőgomb, közepén ott trónol a Sport Response kapcsoló, amit megnyomva úgy érezheted, hogy menten Föld körüli pályára indul az autó. Lényegében egy rajtprogram ez, ami 20 másodpercre élénkebb gázreakciót ad és megnöveli az autó teljesítményét egy kis túltöltéssel. Fergeteges érzés, persze csak ha a többi utas is értékeli, ugye családi autóról lévén szó. Összesen négy utasról lehet szó, hiszen hátul két ülést alakítottak ki, középen a kartámasz és a kardánalagút foglalja el a helyet, rajta külön konzollal, amelyről a klíma és sportfotelek fűtése vezérelhető. Bizony, a hátsó ülések is amolyan kagylósított fajták, így ott is versenyautóban érezhetik magukat az utasok. Egy ilyen autóban persze a csomagokat is érdemes jól rögzíteni, erre akadnak is hálók, illetve rögzítőgyűrűk a padlón, így amikor tombolni kezd a V8-as motor, több esély van, hogy a törékeny poggyász is túléli az utazást. Alaphelyzetben egyébként 515 literes a csomagtér mérete, ám akár 1384 literesre is bővíthető, mert a hátsó „sportülések” persze lehajthatók.
Hirdetés
És akkor az a bizonyos motor, az a V8-as az orrban, hát az valami zseniális. 6500-as fordulatnál adja le a biturbós motor a maximális teljesítményét, ám a 620 Nm forgatónyomaték már 1800 és 4000 között rendelkezésre áll. Turbólyuk, mintha nem is létezne, eszementet gyorsul az autó, pedig a GTS még nem a csúcs. A Turbo modellek 550 lóerővel kecsegtetnek, a Turbo S E-Hybrid pedig 677 lóerőt tud, de ezek szerintem már olyan magasságok, amikbe nem szívesen ültetném a családomat. Nem mintha olyan könnyű lenne eldobni a Panamerát, a biztonsági arzenál jól végzi a dolgát, de ha elcsábulunk a Sport+ állás irányába, az közúton már „értelmezhetetlen” dimenziókat nyit meg. És ezt még egy pályanapon sem a hátul ülő gyerekekkel akarja szerintem átélni egy felelősségteljes apuka. Szóval az arany középút a GTS, amely ugyanolyan stílusosan felöltöztethető, mint bármelyik másik Panamera. A legtöbbször a fekete felnikkel és a vörös fényezéssel hirdetik, ezáltal azzal azonosítják sokan a GTS modelleket, ám ahogy a képek bizonyítják, nagyon jól állnak neki a 21 colos Turbo Design felnik is, ahogy a folyóírásra emlékeztető karakterekkel felvésett GTS feliratok is. Na, meg a papaja metál fényezés, ami szintén bármelyik Panamerához elérhető. Annak ellenére, hogy az autó orrában helyezték el a motort, nem érezni túlságosan alulkormányozottnak, orrtolósnak. Persze egy 911-hez mérten nagyon más a vezetési élmény, de a sportosság nem szenved csorbát. Többek között az összkerékhajtás is szerepet játszik abban, hogy az üresen több mint 2 tonnás Panamera GTS tökéletesen tapad a kiválasztott ívekre. Hegyi szerpentineken kanyarogva a nagyobb far picit sem akarta a szakadékba húzni az 5049 milliméter hosszú autót, minden másodperc a vezetés élményéről szól a GTS-ben. Még a duplakuplungos automata sebességváltó helyére sem kívánsz manuálisat, mert amikor épp nem sportautóként használod a Panamerát, mennyei kényelmet nyújt az észrevétlenül kapcsolgató egység, amihez persze az ilyenkor keménységét elvesztő légrugózás is hozzájárul. Ennél többet csak a Cayenne tud nyújtani, hiszen azzal akár a földutakra is ki lehet merészkedni. Mondjuk a nemrég nálunk járt Cayenne 22 colos felnijeivel, peres gumiabroncsaival pont alkalmatlan rá. Szóval míg a Cayenne ad is, meg el is vesz, hiszen egy szabadidő-autóból soha nem lehet igazi sportautót faragni, a Panamera GTS tényleg minden egyszerre, még shooting brake formával is.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?