Ajtók nélkül érkezik a Daihatsu tokiói mikroautója

Daihatsu PICO EV: 50 km két emberrel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindössze 1 méter széles, mégis 2 üléses a Daihatsu mikroautója. A négykerekűbe a motorkerékpároktól megszokott módon egymás mögé helyezték az üléseket.

Mindössze 2,4 m hosszú, 1 m széles és 1,53 m magas a Daihatsu tokiói kétszemélyes villanyjárműve, a PICO. A kisautók és motorkerékpárok között elhelyezkedő tandem a hagyományos ajtók helyett két felfele nyitható korlátot kapott.
A gerendák további különlegessége, hogy a rajtuk, valamint a PICO orrán és farrészén látható LED-paneleken különféle információkat továbbítanak a közlekedés többi résztvevőjének. A rendszer például figyelmezteti a gyalogosokat a mikroautó érkezésére, vagy haladási sebességének kijelzésével segíti a többiek haladását.
Hirdetés

Az alig 400 kg tömegű PICO akkumulátorait nem egész két óra lehet feltölteni, és ötven kilométeres hatótávot biztosítanak, a szerkezet csúcssebessége eléri az 50 km/h-t.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?