Akkumulátor robbant a General Motors fejlesztőközpontjában

Addig játszottak, amíg 5 millió dolláros kár nem lett belőle

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy baleset miatt a General Motorsnak ezúttal 5 millió dollárjába került egy kísérlet, ami pont a balesetek elkerülését célozta.

Köztudott, hogy az autógyártók termékfejlesztéseinek jelentős részét a tesztelések teszik ki, nem csupán a hagyományos üzemben végzett - valós életet mintázó - próbákra kell gondolni, hanem kifejezetten a határokat feszegető próbatételekre is, amelyek célja az, hogy még a legszélsőségesebb helyzetekben is helytálljanak az adott komponensek.
Nyilván az sem kellemes, ha ilyenkor adódik valamilyen baleset, de még mindig jobb, mintha egy, vagy akár több felhasználónál jönne ki a hiba. Ennek ellenére nehéz szerencsésnek nevezni azt az incidenst, ami múlt héten történt a General Motors michigani fejlesztőközpontjában, amikor is a szakemberek éppen "extrém körülmények között" teszteltek egy hibrid-akkumulátort. Habár kifejezetten nehéz körülményeket kívántak mintázni, felrobbantani semmiképp sem szerették volna a telepet - mégis sikerült.
A tüzet természetesen eloltották, többen megsérültek, egyiküknek kórházban kellett maradnia, az ő fején mintegy 4 centiméteres vágást ejtett egy repesz. Mindez egyébként nem újdonság, ám, miként azt az autoblog.com a Detroit News nyomán írta, mostanra az is kiderült, hogy mennyi az anyagi kár. Kapaszkodjanak meg, a rendőrségi jelentés alapján csupán az épületben 3 millió dollár, amihez még további kettő jön a technikai berendezések miatt. Az 5 millió dolláros összesített értékvesztés tehát bő 1 milliárd forintnyi.
Hirdetés
Nyilván utóbbinak sem örül a GM - bár bízunk benne, hogy van biztosítása a cégnek, s úgy nem marad más dolga, mint kijelenteni, a felrobbant akkunak semmi köze a hamarosan frissülő Volthoz. Meg nem erősített források szerint a balesetet okozó telep a jövőre 130 kilométeres hatótávval piacra ígért Spark EV fejlesztésének részeként épített prototípus volt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?