Alapváltozatban is igazi Jaguar az XE

A Jaguar megmutatta az XE gyengébb változatait is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy hónapja az S változattal mutatkozott be a Jaguar XE, most a többi kivitel adataival együtt debütált a Párizsi Autószalonon.


A Jaguar a Párizsi Autószalonon mutatta be hivatalosan is legújabb modelljét, a középkategóriás XE-t. Korábban az Audi S4 ellenfelének szánt XE S sportváltozatot láthattuk csak, de most az egyszerűbb, olcsóbb és persze gyengébb kivitelekről is lehullott a lepel. A cég képeken, videón is megmutatta újdonságát és a legfontosabb műszaki adatokat is közzétették. A kocsi teljes hossza 4672 milliméter, szélessége tükrökkel 2075, magassága 1416 mm. Tágas utasteret ígérnek az angolok, ami mellé még egy éppen elegendő méretű, 450 literes csomagtartó is befért.
Hirdetés


Az alap az a Pure kivitel lesz (Angliában SE), ennél 17 colos könnyűfémfelni a széria, szövethuzatúak az ülések és fényes feketék a díszbetétek. Már a legolcsóbb változatoknál is jár a DAB rádió, a multifunkciós bőrkormány, a navigációs rendszer és a tempomat. Eggyel följebb, a Prestige szinten ezek mellett van már elöl fűthető bőrülés is, kontrasztos díszvarrással és a szálcsiszolt alumíniumbetétekhez passzoló foszforkék hangulatvilágítással. A Portfolio kivitel a legjobban felszerelt, hozzá már Windsor prémium bőrkárpit és kétszínű műszerfal is jár. A luxust technikai oldalról Meridian hangrendszer, bixenon fényszórók, ledes nappali menetfény, irányban állítható elektromos első ülések és 18 colos kerekek fokozzák.

Az eleganciát hangsúlyozó változatok mellett elérhető lesz a sportos hangulatú R-Sport is, aminél a Taurus nevű bőrkárpit borítja az elöl fűthető üléseket. A 18 colos könnyűfémfelnik itt kéttónusú fényezést kapnak, az autó ablakvonalát meg krómozás helyett fényes fekete díszszegély emeli ki. Itt is bixenon a fényszóró és itt is ledes a mentefény, de ennél lényegesebb, hogy más a futóműve, mint az alapváltozatnak. A keményebbre hangolt sportfutómű mellé hátsó légterelőt is kap az R-Sport vásárlója. A legkeményebb változat a már látott XE S, aminél a kivitelváltozaton felül alap a feltöltött V6-os motor és a sárvédőknél megjelenő karosszériaszélesítés is.

Hogy a BMW 3-assl, a Mercedes-Benz C-vel és az A4-es Audival felvehesse a kesztyűt, az XE fejlesztéskor nem mismásolták el a dízelváltozatokat. 163 és 180 lóerős kivitelekben lehet rendelni a cég új 2,0 literes Ingenium blokkját. Előbbi is már 380, utóbbi meg 430 Nm nyomatékkal várja az európai vásárlókat, akik a legnagyobb számban ma is négyhengeres dízelekkel veszik a középkategóriásokat, nem is beszélve a céges megrendelőkről. Mindkettőben hatfokozatú a kézi váltó, de kérésre a ZF gyártmányú nyolcfokozatú automatával is kérhetőek. A legkönnyebb kivitel a gyengébb dízel lesz, csak 1474 kiló kézi váltóval, viszont a tankja is csak 47 literes. Az erősebb gázolajos 56, a benzinesek 63 liter üzemanyaggal indulhatnak útnak. A 163 lóerős dízel fogyasztása a legszerényebb, manuális váltóval 3,8 liter/100 km vegyes ciklusban, emissziója a kritikus szint alatti, 99 g CO2 kilométerenként.

A kétliteres, szintén turbófeltöltéses benzinesek csak az automatával kérhetőek, belőlük is két teljesítményváltozat készül, egy 200 és egy 240 lóerős. Ezek sem lesznek nyomatékszegények, 280 Nm és 340 Nm a vonatkozó adatuk. Az XE S motorja V6-os, kompresszoros és 340 lóerős. Az S nyomatéka 450 Nm, váltója a nyolcfozatú automata, így a végsebessége elektromos korláttal 250 km/h, gyorsulása meg 5,1 s százig. A gyár által közzétett fogyasztási adata nagyon szerény, 8,1 literes fogyasztást ígér százon, 194 g/km szén-dioxid kibocsátás mellett. Hazai alapára még nincsen, de az otthoni piacra szánt jobbkormányos kivitelek nagyjából 27 ezer fonttól indulnak, azaz nagyjából 10,8 millió forint lesz az alapáruk. Hazájában a párizsi premierrel egy időben már rendelhető az XE.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    1. az a megszokott hely, amit az autó használója megszokott, nem az, amit te megszoktál.
    2. bár nem ültem ebben az autóban, de komoly összegben fogadnék, hogy azt az ajtó konzolt nagyon kitalálták oda, nem úgy, ahogy te képzeled.
    3. az, hogy rettenetes az ízlésed, az a te bajod, de hogy ezt még reklámozod is….

    Ha meg idézel, akkor idézzél, ne költsél.

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Ajjj de nem tetszik ez a2 emeletes ajtó panel… ráadásul az agyhalott tervező felülre tette az ablak állító gombokat … 😀 😀 Komolyan mondom melyik idiótának pattan ki ilyen hülyeség a fejéből , hogy ha menet közben le vagy fel akarod húzni az ablakot akkor kotorásznod kell a gomb után mert nem a megszokott helyen van és ezzel le kell vedd a szemed az útról… Első ránézésre azon kívül hogy szerintem förtelmesen ronda még baleset veszélyes is … A hátsó traktus különösen a lámpák egy Kínai autón is megszólná az ember hát még egy Jaguáron … pfffőőőő kifejezetten ronda a hátsó lámpa szerintem nem illik a Jaguárhoz 🙁 ha ezt a két hülyeséget nem követték volna el kifejezetten szép és ütős kis kocsi lenne … de így azt hiszem a Német triónak nem kell tartania attól, hogy komolyabb ellenfél érkezne a ligába … Nem vagyok Német autó fann ,de megfigyeltem , hogy az Audi , BMW, Mercin ,Vw kívül szinte az összes gyártó beletesz valami fatális hülyeséget az autóiba amitől azt hiszi több és jobb lesz pedig a kevesebb néha több ahogy a mondás is tartja … vagy akár ezt is idézhetném … járt utat járatlanra ne cseréld …” lásd ajtópanel ” .

Vélemény, hozzászólás?