Alig jelentek meg a kútoszlopokon, máris emelkednek a piaci árak

Szerdától drágább lesz mindkét üzemanyag, ha nincs hozzá magyar rendszámos autód

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindkét üzemanyag piaci ára változik a hét közepén: mutatjuk, hogy melyik mennyivel kerül majd többe azoknak, akik nem tudnak magyar rendszámos autót és hozzá tartozó forgalmi engedélyt felmutatni.

A múlt héten számoltunk be róla, hogy változik az ársapkával kapcsolatos szabályozás, erről ide kattintva olvashattok részletesebben. Ezen túl is érkezik újdonság: a Holtankoljak.hu információi szerint június 1-én szerdán mindkét üzemanyag beszerzési ára emelkedni fog, már persze azoknak, akik nem magyar rendszámos autóba tankolnak. Számukra a 95-ös benzin bruttó 20 forinttal kerül majd többe, míg a dízelért bruttó 15 forinttal kell majd többet fizetni, míg akik igazolni tudják, hogy jogosultak rá, azok továbbra is 480 forintért tankolhatnak mindkét üzemanyagból.
Hirdetés
Fontos viszont megjegyezni, hogy a korábban becsült átlagáraknál jóval magasabb összegek kerültek ki a kutakra, a várt 661 forintos és 679 forintos literárak helyett átlagosan már most is 717,9 és 705,9 forintos kiírásokkal szembesülnek a sofőrök. A szerdától életbe lépő árváltozás hatására várhatóan ezek a piaci árak fognak emelkedni 20 illetve 15 forinttal literenként, így a kiírások szerint a 95-ös benzin ára literenként 737,9 forintra, a gázolaj literenkénti ára pedig 720,9 forintra is nőhet majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?