Alonso lelép az impotens Ferraritól?

F1: jön a szezon legőrültebb száguldása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A botrányos Belga Nagydíj után Olaszországban, Monzában folytatódik az F1-es cirkusz. Közben érik egy Alonso-Honda frigy.


A 19 állomásos F1-szezon 13. futama következik Olaszországban, Monzában, a száguldó cirkusz leggyorsabb pályáján. Újdonság, hogy részben leaszfaltozták a híres Parabolica bukóterét. Szabadedzések pénteken 10 és 14, illetve szombaton 11 órai kezdettel, időmérő szombaton 14, verseny vasárnap 14 órakor. A belgiumi botrányos ütközés után érdekes lesz megnézni, hogyan folytatja a Mercedes két kiskakasa, a vb-trófeáért küzdő német Nico Rosberg és a brit Lewis Hamilton, viszont talán még érdekesebb, mit hoz a (közel)jövő. Mert bár Rosberg kvalitásai vitathatatlanok, illetve a McLaren-Mercedesszel 2008-as világbajnok Hamilton az egyik legnagyobb sztár, de a négyszeres címvédő német Sebastian Vettel, a korábbi kétszeres világbajnok, a Renault-val 2005/2006-ban legjobb spanyol Fernando Alonso kvázi sehol nincs. Mondjuk igaz ez a méltán népszerű Jégemberre, a 2007-es világbajnok finn Kimi Räikkönenre is, de Alonsót és Vettelt lett sikk összeboronálni a jövőre visszatérő Hondával. És Hamiltont is.
Hirdetés


A Honda ugye a McLaren motorszállító partnereként tér vissza a Forma-1-be, s reményeik szerint együtt olyan bitang erősek lesznek újfent, mint voltak a 80-as évek végén, s a 90-es évek elején. A McLarent sikerre utoljára Hamilton vitte 6 esztendeje, pilótái pillanatnyilag a brit Jenson Button (a 2009-es szezon világbajnoka Brawn-Mercedesszel), valamint a dán újonc Kevin Magnussen. Buttont a sajtó már szinte el is búcsúztatta, Magnussenért meg tuti nem kár - a csillagokat, nagy neveket és eredményt akaró Hondáék szemszögéből. A japánok amúgy állítólag elkészültek a "motorjukkal", s leginkább Alonsóra pályáznak, akinek ugyan 2016-ig van szerződése a Ferrarinál, de egy záradék értelmében akár szabadon is távozhatna, ha úgy tartaná kedve. A záradék elvileg arról szól, hogy ha szeptember 1-jén Alonsónak több mint 25 pont a lemaradása az éllovastól, mehet isten hírével. És a McLarennél 2007-ben már megforduló klasszis 99 pontra szerénykedik Rosbergtől... De nem kíván távozni, a Ferrarival szeretne győzni - mondta, a maranellóiak csapatfőnöke, Marco Mattiacci meg leszögezte, hogy a Ferrari mindkét versenyzőjét megtartja. No, hisszük, ha látjuk, de Alonsót biztos frusztrálja, hogy sansztalan az F14T-vel, miképp Vettelt is, hogy alatta a Red Bull-Renault nem úgy muzsikál, mint újsütetű kollégája, az ausztrál Daniel Ricciardo alatt. Hát még Hamiltont mennyire frusztrálja, ha nem bír Rosberggel, szóval nem fogunk megdöbbenni, ha nemsoká egyikük-másikuk átigazolását jelenti be a feltörekvő McLaren-Honda.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?