Ámon Olivér tudja, milyen szögben szép a Multipla

A magyar drifter új jószága nem egy Suzuki. Vajon meddig bírja majd a Multipla a driftet?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hazai autós videók egyik sztárja ismét lecsapott, a hadviselés neme még mindig ugyanaz, a fegyver viszont új. Keresztben egy Multiplával? Szóval így tud ez jól kinézni!


A meg nem értett zseni, az autóipar egyik legsokoldalúbb modellje, a formatervezés azon remeke, melyet csak kevesen tudnak helyesen értékelni. A Multipla, ez lett a hazai autós társadalom egyik élmenőjének, a magyar autós videók egyik sztárjának új fegyvere. Ámon Olivért onnan ismerhetjük, hogy nagyon erős, leginkább V12-es motorral szerelt Mercedesekkel versenyzik keresztben, korábban W140-es bálnával, most pedig egy épített C-osztállyal. De nem dolgozhat ő sem mindig, lazítani is kell néha, ismerjük ezt az arcát is, ám a kis piros Suzukit már régen láttuk. Túl van már egy új Suzuki Swiften is, ami csodával határos módon túlélte a bevetéseket a Kunmadarasi reptéren.
Hirdetés

Az új autó megszerzésének története már maga is mókás, a sztori szerint Olivér a világhírű mém arctól, Hide the Pain Harold-tól vásárolta az autót. Persze erről is készült videó, hiszen az arc, akit valószínűleg már mindannyian láttunk valamilyen formában az interneten felbukkanni, egy magyar úré, aki 2011-óta futott be úgy, ahogyan sosem tervezte, mára viszont világhírű és büszkén viseli. Szóval a Multipla nem egy megkímélt darab, Olivér persze alaposan letesztelte már a vásárlás előtt is, utána meg kapott, amit csak lehetett. A keresztben autózás trükkje persze egy pár Easydrift gyűrű a hátsó gumikon, az ívek viszont hibátlanok. Tört egy hátsó híd, néhány karosszériaelem, felnik, de aki követi Olivért a közösségi csatornáin, az már tudja, hogy a Multipláról még fogunk hallani hamarosan.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?