Audi Prologue koncepció – ilyen lesz az A9-es
Los Angelesben debütált az Audi Prologue tanulmány
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ha elsőre nem tűnne fel, ez már az új formanyelv az Audinál. Bizony, a Prologue koncepció az A9-es gigakupé formáit mutatja meg.
Felismerhetően Audi, de más, mint az eddigiek. A Prolougue mutatja meg az Audi jövőképét. Ha minden igaz, az A9-et láthatjuk benne
Az Audi esetében forradalmi különbségekről nem számolhatunk be, de az eddig megszokott formanyelv tovább finomodott. Az Audi Prologue kupé formája már Marc Lichte vezetése alatt születette meg. A már újabb modelleken megszokott, a single frame továbbgondolásaként értelmezhető trapézforma maszk a Prologue esetében eddig nem látott mértékben lapos és széles.
Az ablak Citroën C6, a lámpa meg Saab 9-5, de nem baj, összességben jól néz ki a diffúzorral és a trapéz kipufogókkal
Új az is, hogy az orr két sarkába kitolt lézertechnikájú fényszóró magasabban helyezkedik el, mint a hűtőmaszk. Emiatt kicsit emlékeztet az Aston Martinokra, sőt nem is azokra, hanem az Astonok inspirálta újabb Fordokra. Nincs ezzel baj, megfelelően audis maradt az autó megjelenése. Az összkép egységes, a hátsó lámpák vékony ledcsíkja a dinamizmust kívánja hangsúlyozni, de van benne visszautalás a korábbi A6-osokra is.
A színek és a formák is nagyon sterilek, de öregesnek nem mondanám. A fekete betétben több érintőkijelző is helyet kapott
A beltér annyira letisztult, mint egy kórházi folyosó. Ugyanakkor van ám érdekesség, például a rejtett kijelző, ami nem töri meg a műszerfal síkját, hanem végighúzódik rajta. Összesen négy darab érintőfelülettel rendelkezik, és így az utasoldalról is elérhető például a navigáció. Az új autóhoz új motor is dukál: a 4,0 literes V8-as legfrissebb változata 605 lóerőt és 700 Nm nyomatékot teljesít. Nyolcfokozatú automata váltóval és természetesen quattro összkerékhajtással gyorsulása 3,7 másodperc százig. Tekintve, hogy 1980 kilogramm az önsúlya, ez elég szép eredmény. A Prologue azért is érdekes, mert a jövőbeli Audi A9-est vetíti előre. Az A7 Sportbacknél is exkluzívabb, most még csak koncepcióként látható gigakupéval a Mercedes-Benz S-osztály kupénak és a Bentley Continental GT-nak csinálhatnak ellenfelet a négykarikások.
A hasonló méretű túlnyúlásokkal jelzik: itt az összkerékhajtás az alap