KezdőlapAz autópiac sorrendje a bűvös reexport nélkül

Az autópiac sorrendje a bűvös reexport nélkül

Örömteli, hogy továbbra is erős növekedésben van az újautók piaca, azt viszont érdemes tudni, hogy az eladások érezhető része külföldre megy, a reexport aránya márkánként eltérő.




Múlt héten már beszámoltunk az idei első negyedéves újautó eladásokról, azok azonban az üzembe helyezés után forgalomból kivont, s külföldre távozott (eladott) autókat is tartalmazó számok voltak. Márpedig utóbbi sem szerény, az év első negyedében csaknem ötezer autó, az eladottak 13 százaléka külföldre ment.

Miként azt a bevezetőben említettük, a reexport mértéke márkánként eltérő. Idén rekorder a Jeep (60 százalékos reexporttal), a tömegmárkák között a Nissan (43%), de igen jelentős a Fiat (36%), a Ford (28%) és a Renault (25%) külföldre értékesítése is.
[BANNER type="1"]



Hogy miért éri meg külföldre értékesíteniük a hazai kereskedőknek? Erre a választ a hazai 27%-os áfa levonása utáni kedvezőbb vételár adja meg, ami persze elsősorban a vevőknek kedvez, a forgalmazóknak pedig a tömeges eladás a bónusz, ellenben a külföldre távozó autók karbantartásából egy fillér haszna nem lesz már a hazai hálózatoknak, a hazai gazdaságnak. A reexport mértéke ezért aztán márkánként eltérő, s a vevők választását, a modellek népszerűségét jobban mutatja az alábbi, az itthon maradó autókat figyelembe vevő táblázat, mint az összesített eladás. Még tovább árnyalja a képet, ha külön is megnézzük a magánvásárlók és a flottások adatait is.
Top 10 modell a hazai vásárlók körében 2018. első negyedévében (Forrás: DATAHOUSE)

































































































Privát Flotta Összes
1. Suzuki Vitara 1600 Škoda Octavia 1552 Suzuki Vitara 2659
2. Suzuki S-Cross 801 Suzuki Vitara 1059 Škoda Octavia 1725
3. Toyota Yaris 453 Opel Astra 833 Opel Astra 1239
4. Opel Astra 406 Ford Focus 654 Suzuki S-Cross 1021
5. Ford Focus 312 Toyota Auris 313 Ford Focus 966
6. Opel Corsa 306 Škoda Fabia 253 Toyota Yaris 544
7. Dacia Sandero 300 Suzuki S-Cross 220 Toyota Auris 482
8. Renault Clio 284 Toyota C-HR 206 Toyota C-HR 436
9. Dacia Duster 283 Dacia Duster 105 Opel Corsa 408
10. Toyota C-HR 230 Opel Corsa 102 Škoda Fabia 393




Már csupán a reexporttal tisztított adatok szerint is kiesik a top10-ből a Nissan Qashqai, a Ford Kuga, a Renault Clio és a Dacia Duster is. Bekerül azonban a Toyota három modellje, a Yaris, az Auris és a C-HR is. Ezzel a Toyota az egyetlen olyan márka, amelyik három modellel is rendelkezik a top10-es listán. Ráadásul alighanem a Toyota adja a legszerényebb emissziójú modelleket az eladásokban, hiszen a Yarisnál 24,3, az Aurisnál 45,6, a C-HR-nél 85 százalék a hibrid részarány. A DATAHOUSE adatsora ráadásul külön bontásban mutatja a magán és a flottavásárlók választásait is. A privát kuncsaftoknál ugyanúgy vezet a Suzuki Vitara, mint összesítettben, a magánvásárlók második kedvence a Vitarához hasonlóan esztergomi gyártású Suzuki SX4 S-Cross a második, a harmadik pedig a Toyota Yaris. Jól látható, hogy míg a magánvásárlók elsősorban SUV-t vagy kisautót, a flottavásárlók nagyobb arányban alsó-kózépkategóriás modelleket választanak, ugyanakkor náluk is jelentős a SUV/crossover vásárlás.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek