Az önvezetésnek ágyaz meg a Lexus legújabb sikere

A J.D. Power szerint a Lexus adja a legjobb keresztirányú forgalomfigyelőt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különösen rangos fórumon, a J.D. Power elemzésében ismerték el a Lexus keresztirányú forgalomfigyelőjét, amely már a fejlett önvezető járművek korszakát készíti elő a gyártó szerint.

A világ egyik legtapasztaltabb autópiaci fogyasztóvédelmi szervezete, a J. D. Power a legváltozatosabb nézőpontokból elemzi az autógyártók, illetve azok termékeinek a teljesítményét, így kínálva átfogó képet a piacon elérhető opciókról. Legutóbbi vizsgálatuk során azt térképezték fel, hogy az észak-amerikai autóvásárlók milyen mértékben elégedettek új járművük technológiai szolgáltatásaival. Több mint 84 ezer tulajdonos és felhasználó súlyozott véleménye alapján egy átfogó körkép alakult ki arról, hogy az új autók funkcionalitása mennyire felel meg az ügyfelek elvárásainak, illetve igényeinek. A felmérés kulcsfontosságú részeként az egyes új technológiai szolgáltatásokat is minősítik, megvizsgálva, hogy azt melyik autógyártó oldotta meg a leghatékonyabban, legügyesebben, leginnovatívabban. Itt az egyik leginkább elvont szolgáltatási kategóriában: az automatizálás terén aratott meggyőző győzelmet a Lexus IS elülső keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszere.
Hirdetés
Az autóipar és a szakértők nagy egyetértéssel vallják, hogy a közlekedés automatizálása – azaz az egyre magasabb szintű autonómiára alkalmas járművek széles körű elterjedése – nagyságrendekkel csökkentheti nem csak a balesetek arányát, de a torlódásokét is, ami közvetve a mobilitás környezetkárosító hatásait, tehát a zaj- és légszennyezést is jelentősen mérsékelheti. Ahhoz persze, hogy a járművek önállóan, egymással és környezetükkel kommunikálva tudjanak közlekedni, egy sor támogató technológiára is szükség van. Itt jut kulcsszerephez a Lexus innovatív szenzorrendszere, amely a hasonló koncepciójú rendszereknél nagyságrendekkel távolabbról, ezáltal hamarabb figyelmeztetheti a vezetőt a fenyegető veszélyre. A Lexus IS, és mellette természetesen számos más, felsőbb kategóriás Lexus modell felszereltségét gazdagító elülső keresztirányú forgalomfelügyeleti funkció egy radar segítségével figyeli a gépkocsi előtti és melletti területet. Az oldalirányban elhelyezkedő szenzorok akár 50 méteres távolságból képesek észlelni a közeledő akadályt – nem csak a gépjárműveket, de a jóval kisebb keresztmetszetű kerékpárosokat is. Ez a világelső technológia nem csak a veszély tényére figyelmezteti a vezetőt a head-up kijelzőn keresztül, de annak irányára is felhívja a figyelmét, így készítve elő a hatékony elkerülést. A korai riasztásnak köszönhetően a vezetőnek jellemzően 2-4 másodperce marad reagálni – ez jóval meghaladja a hasonló rendszerek „türelmi idejét,” így lehetővé teszi, hogy a sofőr higgadtan, biztonságosan hajtsa végre a szükséges manővert, elkerülve a pánikreakciókat. Amennyiben a figyelmeztetés első fázisa nem jár sikerrel, a technológia hangjelzéssel nyomatékosítja a vezető számára az immár közvetlen ütközésveszélyt. A rendszer érzékenysége három fokozatban állítható, így az adott vezetési stílushoz, illetve forgalmi környezethez szabható.
Hirdetés
A J. D. Power értékelése szerint a technológia jóvoltából a megszokottnál magabiztosabban és pontosabban haladhatunk át akár nagy forgalmú kereszteződéseken is. Ez különösen fontos a bevezetőben említett, lendületes forgalom támogatása érdekében: a Lexus technológiája ugyanis hatékonyan és megbízhatóan csökkenti annak szükségességét, hogy a kereszteződés előtt indokolatlanul lelassítsunk, ezzel óhatatlanul is akadályozva a forgalmat. A technológia nappal is komoly segítséget jelent, kedvezőtlen látási viszonyok mellett – sötétben, illetve ködös vagy csapadékos időjárás esetén – pedig nagyságrendekkel javítja az észlelést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?