Az új X5-tel kiderül, tovább terjeszkedik-e a BMW megosztó arca

Modellfrissítés előtt áll a BMW X5, a kémfotók alapján tippelhetünk, az X7-hez hasonló lesz-e

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pár hónapot még várni kell a ráncfelvarrott BMW X5-re, addig be kell érnünk ezekkel a nem hivatalos ízelítőkkel.

Repül az idő, a BMW X5 modellfrissítés előtt áll éppen. Gyakran váltogatják a bajorok egyik legnépszerűbb modelljüket, a szokásos 6-7 év helyett az előző generáció csupán 2014 és 2019 között volt elérhető. A jelenleg futó modell is csak 3 éve van még piacon, de a SUV-őrület közepette frissen kell tartani az aranytojást tojó tyúkot. Számunkra leginkább azért lesz érdekes az X5 ráncfelvarrása, mert megnézhetjük, a BMW mennyire gondolja komolyan a 7-esen és az X7-esen bemutatott új, finoman szólva megosztó frontrészeket. A kémfotókon még csak az álcázott prototípust láthatjuk, de a matricák alatt azért kivehető a lényeg: a modellfrissítéssel - az X7-tel ellentétben - az X5 bizony nem kap osztott fényszórókat. Kicsit inkább az X3-aséra hajaz az első lámpa, a mostani X5-ösön látottnál vékonyabb, a márkára jellemző "angyelszem" nappali menetfény szögletesebb és jobban körbeér. A jelek szerint visszatér a korábbi X5-ösök egyik jellemző karakterisztikája, az önálló, kör alakú ködlámpa, mellette pedig egy apró légfüggöny nyílását fedezhetjük fel, ilyen manapság egyre több autóra kerül a hatékonyabb aerodinamika érdekében. A vesék szintén álca alatt vannak, de annak kontúrjából is következtethetünk arra, hogy itt is az X3-asra fog kissé hasonlítani a hűtőrács, a mostaninál vastagabb kerettel.
Hirdetés
Hátul egyelőre szinte semmi újítást nem lehet észrevenni, a lökhárító alsó része most is olyan, mint a képen látható modellfrissített autón lévő. A hátsó lámpák erősen álcázottak, formájuk alapján itt sem számíthatunk nagy újdonságra, de a belső grafika, a fénycsíkok rajzolata módosulhat. Az utastérről egyelőre nem készült kémfotó, de a várakozások szerint a központi képernyő az iX-ben látotthoz hasonló lehet, a digitális műszerblokk paneljével egybeépített, a műszerfalból kiálló elegáns, vékony megoldással. Meghajtások terén sem kell forradalmi változásokra számítani, az M és M Competition csúcsverziók továbbra is a 4,4 literes V8-assal érkeznek majd, a mostani 600 és 617 lóerős teljesítményen esetleg növelhetnek majd. A BMW tervez hidrogénhajtást is az X5-be, de ebben a generációban bizonyára még csak néhány tesztpéldányt gyártanak le - ha bármikor sorozatgyártásig jut a hidrogénes verzió, az már csak a teljes generációváltással következhet be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?