Báránybőrbe bújt oroszlán – Opel Crossland X teszt
Opel Crossland X Ultimate 1.6 CDTI teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Csúcs benzinese után a csúcs gázolajos változatot is kipróbáltuk az Opel Crossland X-ből. A CDTI csupán névleges jelzés, igazából egy HDi dolgozik benne. Lássuk, jobb-e, mint egy valódi francia?
Fiatalos, csajos formával érkezett a Crossland X az Opel X modellcsaládba. Helykínálatát tekintve a Mokkánál némileg nagyobb, a Grandlandnál pedig kisebb
Öszvér. Az Opel egyik idei újdonságaként érkezett a Crossland X, amely elsőéknt 2017 feburárjában Berlinben mutatkozott be. Később a Genfi Autószalonon is debütált, március közepétől pedig már rendelhető is. A Meriva utódjaként érkezett crossover igazából csak látszatra Opel, valójában PSA alapokra épülő modell, konkrétan arra az EMP2 platformra épül, amire a Peugeot 2008 is. Nem is tagadhatja összvérségét, számos helyen figyelhető meg a Peugeot és Citroën embléma, ezen felül pedig sok egyéb alkatrész egy az egyben megegyezik a Peugeot-val. Hab a tortán, hogy nem csak német és francia modellről van szó, spanyol vonzódása is van, ugyanis Zaragozában gyártják. Ezt aztán jól megkavarták. Lássuk, mit várhatunk a Crossland X-től!
Annak ellenére, hogy a PSA platformjára épült a Crossland, belülről sokkal inkább Opel, mint Peugeot vagy Citroën. Az AGR ülések kényelemesek, a kormány és a váltó jó fogású
Ő a középső. Az Opel X modellcsaládját elsőként és egyedüliként a Mokka X alkotta, amelyhez idén csatlakozott a Crossland X és a hamarosan hazánkba is érkező Grandland X. Elvileg a Crossland X lenne a középső modell, már ami a méreteket illeti, ez azonban csak részben teljesül. Hosszban és magasságban a Mokka nyer a Crosslanddal szemben, tengelytávban és szélességében mégis az újabb modell bizonyul méretesebbnek. Csomagtartóban is a Crossland diadalmaskodhat, azaz joggal foglalja el a Mokka és a Grandland közötti pozícióját. Belső méreteit tekintve egyébként teljesen megfelelő, a helykínálat négy fő részére rendben, a hátsó sorban is van kellő láb- és fejtér.
Nem csak elöl, hátul is kényelmesen el lehet férni. A lábtér mellett a fejtér is bőven elegendő, négy főnek is kellő hely áll rendelkezésre
Ultimate. Az alap Enjoy és a közepes Innovation felszereltségen túl a csúcsot az Ultimate képviseli. Ezzel az ellátmánnyal már igen komoly szintet képvisel a Crossland X. LED-es fényszórók és hátsó lámpák, 17 colos kéttónusú felnik, sötétített hátsó ablakok, ráfutásra figyelmeztetés, a vezető álmosságát figyelmeztető rendszer, tetősín, tolatóradar, vezeték nélküli töltő, hét hangszórós prémium hifi, Head Up Display, kulcs nélküli nyitás és indítás mind az Ultimate része. Ezen kívül természetesen megtalálható benne a kormány- és ülésfűtés, a kétzónás klíma és a 8 colos infotainment rendszer, amely Apple CarPlay és Andorid Auto támogatással is bír. Az Innovation szövetkárpitot választva AGR első üléseket is kapunk, amit kár lenne kihagyni. A 110 ezer forintos felár szép megjelenésű és igen kényelmes üléseket ad.
A csomagtartó első szűkösnek tűnik, a padlót viszont 10 centivel lejjebb helyezhetjük, így már azért jobb a helyzet, kivéve ha...
... ha le akarjuk dönteni a hátsó üléstámlákat, akkor bizony jobb, ha sík felületet kapunk - ilyenkor a magasabb pozícióba érdemes visszarakni a csomagtér padlót
Az igazi suttogó. Néhány éve, amikor az Opel frissítette a dízelmotorokat, akkor az 1.6 CDTI-t a "suttogó dízel" jelzővel illette, ami részben volt csak igaz. Elődjéhez képest valóban halkabb lett, a suttogótól viszont távol állt. Nem úgy, mint a mostani, csak nevében CDTI, ami valójában egy HDi, hiszen nem csak az alváz és egyéb alkatrészek, hanem a motor is PSA szerzemény. A 120 lóerős blokk valóban a Peugeot és Citroën modellekben megszokott finomságot és kedvező fogyasztást hozza. 300 Nm-es forgatónyomatéka 1750 1/perces fordulattól rendelkezésre áll, 3000-es fordulatig szépen meglódítja a bő 1,3 tonnás karosszériát, utána már érdemesebb váltani, mintsem tovább forgatni. Fogyasztása autópályás használat során sem ment 6,0 l/100 km felé, országúton az 5 liter simán hozható. A gyári 4,0 literes vegyes érték viszont nem igazán hozható, a teljes tesztátlag autópályával, közúttal, várossal fűszerezve 6,1 l/100 km-re adódott.
Le sem tagadhatná, hogy csak nevében CDTI az 1,6-os dízel. A motortérben számos helyen Peugeot és Citroën embléma bukkan elő
Még mindig Opel. Annak ellenére, hogy báránybőrbe bújt oroszlánról van szó, a PSA alapokra épülő, és a Peugeot 2008-cal sok szempontból megegyező Crossland X továbbra is Opel maradt. A külső és belső mellett például a váltója jobb, mint amit a francia márkánál megszokhattunk. Igaz, hogy kicsit hosszú úton jár, de határozottabb, feszesebb, mint testvérmodellben. Igaz, hogy az egyik kedvenc belsőm, a vezetés szempontjából nagy élményt adó i-cockpit itt nem található meg, ettől függetlenül jó vezetni a Crossland X-et is. Egyetlen hátránya, ami sokkal inkább franciás, mint németes, az a futómű. Alapestben nincs gond vele, de rossz úton zavarba jön, ha pedig kanyarban fogunk ki egy-egy úthibát, akkor az végképp a gyengéje.
A váltó bár Peugeot-módra hosszú úton jár, mégis határozottabb, feszesebb, ezáltal jobban és pontosabban kapcsolható, mint francia testvérében
Csajok a csúcson. Talán nem lepődünk meg azon, hogy a Crossland X célközönsége elsősorban a hölgyek lesznek. Formája kellően csajos alapból is, ha pedig olyan színben kérjük, akkor anélkül tudhatjuk, hogy milyen nemű a tulaj, hogy ránéznénk. Az egyszínű karosszéria mellett kérhetünk kéttónusú fényezést is, a tető lehet szürke, fehér vagy fekete, attól függően, hogy milyen alapszínt választunk. Nem véletlen az sem, hogy a hazai bemutatóra főként a közélet női szereplőit hívták meg, illetve nekik adták oda elsőként tesztelésre a modellt. Uraim, nem kell persze ezt komolyan venni, én sem szégyenkezve szálltam ki belőle amiatt, hogy ez nem a legférfiasabb autó.
A csúcs dízel 120 lóerőt és 300 Nm-t ad, vegyes fogyasztása 6,1 l/100 km-re adódott. Érdekesség, hogy ugyanez a blokk a 2008-as Peugeot-ban egy literrel kevesebbet kért
Elég lesz? A mindennapokban egy ilyen autó bőven elég munkába járni, elmenni bevásárolni, de akár még egy hosszabb nyaralásra is bátran elmehetünk vele. A 120 lovas dízelnél csak az 1,2 literes benzines az erősebb, mindössze 10 lóerővel, ami elenyésző, fogyasztása ugyanakkor bő egy literrel több volt, amikor nálunk járt. Városi használatra persze ajánlott a benzines, nagyobb napi ingázásokhoz és hosszabb utakhoz viszont a dízel bizonyul jó választásnak. A helykínálat egyéntől és kihasználástól függ. Lehetséges, hogy simán elég a kisebb Mokka X, akinek viszont kevésnek bizonyul, várja meg a Grandland X-et. Nem véletlenül középen helyezkedik el a Crossland X, az Opel X modellcsaládjában most ő képviseli az arany középutat. Joggal és minden tekintetben igaz rá. Árban lényegében ugyanott van, mint az azonos alapokon nyugvó Peugeot 2008, néhány dologban viszont többet kapunk tőle. A választásban minden bizonnyal a formavilág és az fog dönteni, hogy kinek melyik márkához húz jobban a szíve.
Az Ultimate felszereltséghez nem csak elöl, hátul is LED-es lámpa jár. A fényezés kéttónusú is lehet, ami manapság már megszokottá vált ebben a kategóriában is
407 SW-t akartam írni, mivel azt használtam, csak eltévesztettem.
A bejáratós tesztautó mindig többet fogyaszt a kezdetekkor, mint a bejáratott. Viharlampa azért arra kíváncsi lennék (tisztelet a dízel motoroknak), hogyan lehet egy 1.2 tonnás autó vegyes fogyasztása 4 liter (3.6, 3.8 még valószerűtlenebb)?! Az 5 körüli talán reálisabb lehet. Sokat jártam dízel autóval. 1.6 hdi-t, és 2.0 hdi-t is hajtottam egy ideig. A gyakorlati tapasztalom az volt, hogy a 2.0 dízelmotorok vegyes használat során mindig gazdaságosabbnak bizonyultak, mint a kisebbek (80% országút 20% város) viszonylatban 5, 5.2 liter körüli fogyasztást produkált a Peugeot 307 SW, 4.8. körülit pedig a Skoda Ocatvia 1.6 CR TDI (hozzáteszem ezt nem szerettem, mert a gyorsulása sajnos az éticsigáéhoz hasonló volt 4 személlyel.). Nyilván ez vezetési stílus függő is.
Rengeteget ketyeg a motor alapjáraton fotózásoknál, folyamatosan megy a klíma, meg gondolom „végigmegy” rajta a teljes szerkesztőség hogy mit tud a gép. Mindezt tetézi, hogy a szerkesztőség Budapesten van. Így simán összehozható a 6 liter átlagban, ami még így is baráti szerintem.
Amire kíváncsi vagyok, hogy ugyanezzel a motorral az új 308SW mennyit fog enni alattam 🙂
Kedves Olvasók!
Minden dieseles teszt olvasásgatása esetén femerül bennem, hogyan hoznak össze a tesztelő kollégák minden esetben 1-1,5 literrel több fogyasztát, mint amit pl. én a hétköznapokban produkálok. Kinyomják a szemét? Vagy én vagyok cammogós? Eseteleg mindig hátszelem van?
Van egy 10 év felé közeledő 1.6 HDI 308-asunk, Euro4, SW, az is van 1,4 tonna. Országúton stabilan 90 felett 4 liter körül kijövök vele. Sőt, mostanában próbálgatom a drágább (ilyen-olyan adalékolt) gázolajokat, azokkal a 6. fokozatot nem is kapcsolom, mert minek, 3,6-3,8 liter körül jön ki vidéken így is. Szóval nem értem az gyakorlati méréseket. Nem csak itt, más oldalak hasonló tesztjeinél sem.
További szép napot!
Így is lehet erről cikket íri, ennek értelme is van, köszönjük 🙂