Brit Formula Renault-bajnokság

Kiss Pál Tamás 19 pont előnnyel folytatja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

19 pont előnnyel várja a Brit Formula Renault-bajnokság folytatását Kiss Pál Tamás, aki immár az Autónavigátor.hu támogatását és persze szurkolását is élvezi.

Kiss Pál Tamás már a szabadedzéseken vesz részt Snettertonban, a Brit Formula Renault-bajnokság 11-12. futamának helyszínén.
A versenyzők hét hét nyári szünet után térnek vissza a versenypályákra. Tominak viszont nem volt ilyen hosszú a kihagyás, hiszen időközben a World Series by Renault hétvégén a Hungaroringen állt rajthoz a Formula Renault Európa-bajnokságban.
Akkor nem járt sok szerencsével, mert egy elektronikai hiba miatt az első futamon kiesett, miután pedig csapata komplett kábelköteget cserélt az autóján, a második futam időmérőjére nem tudott kiállni.
„A Formula–1-en találkoztam újra a csapatommal, akik a GP3-ban is érdekeltek” – mesélte Kiss Pál Tamás. „Jól esett, hogy nagy örömmel fogadtak. Akkor mondták, hogy pár nappal előtte kapták meg a jelentést a Renault Sporttól, hogy a Hungaroringen a komputerem hibásodott meg. Két szál akadt össze benne, ezért állt le az autó. A csapatom mindent kicserélt az autón, a teljes kábelkötegtől a komputerig, de azért megnyugtató, hogy megvan a hiba.”

A nyári szünetben nem tétlenkedett Tomi, hanem a fizikai erőnlétét próbálta előkészíteni úgy, hogy akár egy magasabb kategóriába is gond nélkül be tudjon szállni.
„Nem sok időm volt pihenni a nyári szünetben. A fizikai felkészülésemre helyeztem a fő hangsúlyt. Matics Zsolt személyre szabott edzéstervet készített nekem. Szerettem volna olyan szintre kerülni, hogy nem csak a Formula Renault-ban, de magasabb kategóriában is megálljam a helyem.”
Na de nézzük a hétvégét. Tomi 19 ponttal vezeti a bajnokságot és Snetterton az a pálya, amin a legtöbb kört tette meg. Ez mind jó előjel, igaz azért vannak innen kellemetlen élményei is.

„A hétvégén Snettertonban folytatódik a bajnokság, amelyik pályán talán a legtöbb kört tettem meg. A tavalyi szezonom előtt, még 2008-ban itt volt a két tesztem. Tavaly is nagyon jól szerepeltem a teszteken, de a versenyen felrobbant a motorom, a tartalék motor pedig nagyon gyenge volt. Úgyhogy vegyesek az emlékeim.”
„Ezen a hétvégén visszaáll a szokásos rend és szombaton lesz a két időmérőnk, vasárnap pedig a két verseny (korábban az első futam szombaton volt). Snettertonban nagyon fontos a jó rajthely, mert nem nagyon lehet előzni a pályán, ezért szeretnék az időmérőre koncentrálni.”
„A bajnokságot 19 pont előnnyel vezetem. Nagyon nehéz volt ezt az előnyt kiépíteni, de nagyon gyorsan el is lehet veszíteni. Az ideális az lenne, ha 68 ponttal (két futamgyőzelemért járó pont) vezetném a bajnokságot, de ebben a szoros mezőnyben ez szinte lehetetlen. Bízom benne, hogy mind a két futamon dobogóra tudok állni, és ha egy kicsit tudnám növelni az előnyömet, akkor már nagyon boldog lennék.”
A Brit Formula Renault-bajnokság állása a 10. futam után:
  1. Kiss Pál Tamás 239
  2. Will Stevens 220
  3. Lewis Williamson 208
  4. Tom Blomqvist 206
  5. Harry Tincknell 197
  6. Olle Milroy 138

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?