Céges autóval spórolna? Szervezze ki a kezelését!

Akár 20 százalékos spórolást jelenthet a tartós bérlet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magánszemélyek és gazdasági társaságok esetében is az egyik legjelentősebb költség az autóé. Nem érdemes vásárolni, jobban megéri bérelni, tartósan bérelni.


Talán a legszemléletesebb példa az ingatlan, azaz a lakás vagy az iroda, ami bár rendszerint az autóval szemben rendelkezik azon pozitív tulajdonsággal, hogy értékéből nem veszít az évek során, még esetében is sokkal kényelmesebb és az üzlet szempontjából hatékonyabb, ha azt nem megvásárolja, hanem bérli egy vállalkozás vagy akár egy magánszemély is. Óriási előny, hogy nem igényel tőkét, jelentős kényelmi tényező, hogy annak megfelelő működéséért a bérbeadó, azaz a tulajdonos felel, magyarán, ha bármi gond van vele, a bérlő kérheti a javítást. Aki számol, az sajnos rájön, hogy még a mai, jelentősen lecsökkent árak mellett sincs értelme a vásárlásnak, jobban megéri bérelni és a befektetendő pénzt magasabb hozammal, akár a saját vállalkozás által kamatoztatni.
Fokozottan igaz ez az autóra, mely esetében a tartós bérlet havi díja jelentősen kedvezőbb lehet, mint egy céges autó amortizációja, és költségeinek sokszor nehezen átlátható végösszege. Az első legfontosabb előny, hogy az autót nem szükséges megvásárolni, amihez leköthető tőke vagy hitelképesség lenne szükséges. Egy kezdő vállalkozás esetében rendszerint egyik megléte sem jellemző, a tapasztaltak pedig már tudják: autóba pénzt fektetni nem a legbölcsebb dolog. Az viszont egy friss cég esetén is teljesen reális, hogy vezetői előre tudják azt, hogy havonta milyen összeget tudnának autóra fordítani. Ilyenkor érdemes megnézni, hogy a piacon mi kapható. „Habár az ügyfél autót szeretne, valójában szolgáltatást érdemes keresni” – hangsúlyozza Oszfolk Román a Járműflotta.hu Kft. ügyvezetője. Természetesen az sem mellékes, hogy milyen autót kap, milyen autóba ülhet, de hasonlóan fontos, hogy azt miként kapja, s cégük titkolatlanul a személyre szabott kiszolgálással kíván nagy lenni.
A tartós bérleti konstrukció alapja, hogy az ügyfelek egyetlen havi számlán – menetlevéllel igazolt, csakis céges használat esetén a jelenlegi szabályzás szerint áfamentesen -fizetik az összes költséget, s a flottakezelőtől kapják az összes, az autóhasználathoz kötődő szolgáltatást, gumicserét, kötelező karbantartást, s az esetleges egyéb javításokat is. Alapvetés az is, hogy teljes állományához a kisebb flottákénál komolyabb kedvezményeket tud elérni egy erre szakosodott cég, mely már a vásárlásnál, a biztosítás-kötésnél, de akár az üzemanyagkártyáknál és minden egyes alkatrészcserénél is előnyt jelent. További hozadék, hogy a fajlagos, egy autóra jutó munkaerő-költség is alacsonyabb, mint lenne egy-egy cég esetében, ahol vagy külön alkalmazottat fizetnének vagy valakinek – rendszerint az értékesebb eredeti munka háttérbeszorításával nyakába lőcsölnék a feladatot.
Hirdetés
A tartós bérlettel, illetve a flottakezeléssel azonban nem csak a havi költségek apaszthatók (bár a járulékos előnyök összességében mind abban összegződnek), hanem a szolgáltatást igénybe vevő cégvezetők abban is biztosak lehetnek, hogy autóikkal minden rendben van, azaz azok tökéletesen megfelelnek a munkavégzésre, amire hivatottak. Ehhez azonban az szükséges, hogy a flottakezelő emberei valóban ismerjék az autókat, és minden esetben ők is találkozzanak azokkal, ne egy további kiszervezett cég végezze a javításokat, karbantartásokat, gumicseréket, hanem az ügyfelek mindent egy helyről kapjanak, s így a flottakezelő folyamatos kontrollt gyakorolhasson autója felett. Miként azt megtudtuk, a Járműflotta.hu Kft. például e trükkel élve szolgálja ki ügyfeleit úgy, hogy ők mindig azonos, számukra is ismert személynek adják át autójukat, illetve tőle is kapják azt vissza, miközben a cég nem csak elvégzi az időszakos átvizsgálást, gumicserét vagy akár javítást, hanem az autó egészét is átvizsgálja. Így szűrhető ki, ha esetleg egy renitens alkalmazott nem rendeltetésszerűen használja autóját. Utóbbi esetben jobb még menet közben rápirítani a delikvensre – a nem rendeltetésszerű használatból eredő (még rendszerint kisebb kár) ráterhelésével, mint az autó értékesítésekor találkozni azzal, hogy két ugyanolyan autó közül az egyik csak jelentősen ára alatt adható el, olyan borzalmas állapotba került az évek során – akár csak azért, mert sohasem takarították, illetve mosták.

Bár a tartós bérlet legfőbb célja a klasszikus cégautók költségcsökkentése, az jól szolgálhatja az ésszerű autóválasztást is. Nem szükséges azért évekig egy adott autót használni, mert annak hosszú periódusú finanszírozása miatt nehéz lenne belőle kiszállni. Egy-egy, akár féléves projekt kapcsán is rugalmasan lehet segítségével autót munkába állítani vagy például könnyebben kezelhető egy alkalmazott azon igénye, hogy ő kombit, egyterűt vagy bármilyen egyéb autót szeretne, és nem a korábbiba ülne. Ha csak az autóváltás legfőbb mai állami sarcát, a vagyonszerzési illeték megspórolását nézzük, már az alapján is százezres összeg takarítható meg. Nem nehéz továbbá belátni, hogy a 27 százalékos áfát, vagy megosztott használat esetén annak háromnegyedét visszaigényelve mintegy 20 százalékkal már csak adó szempontjából, az egyéb járulékos előnyök nélkül is apasztható a céges autók költsége. Minden előnyt összeadva pedig még komolyabb, akár 25 százalékos, a munkaerő megtakarítás által pedig még jelentősebb előny kalkulálható.
Mibe kerül egy autó konkrétan?
Általános árakat nem lehet mondani, hiszen egy-egy autó tartós bérleti, illetve flottakezelési díja függ annak futamidejétől és tervezett futásától, valamint az adott - kevéssé használt - példány paramétereitől is. Általánosságban azonban elmondható, hogy még az esetben is lehet 100 ezer forint alatti havi díjért autóhoz jutni, ha az ügyfél nem kíván komolyabb kezdődíjat fizetni.
A legolcsóbb kategória a városi futárok autóit jelenti, kisautóból kreált áruszárítók, például a Ford Fiesta vagy az Opel Corsa Van kivitele már akár 80-90 ezer forintos - az autóhasználathoz kötődő összes költséget magába foglaló - havi díjért igénybe vehető. A valódi kisautók, azaz előbbiek ötajtós személyautó, akár családi használatra is alkalmas, így juttatásként is adható változatai is bérelhetők havi 100 ezer forint alatt. Konstrukciótól függően további kisebb-nagyobb felárral 120-150 ezer forint környékén elérhető a Golf-osztály, azaz a névadó mellett a Ford Focus, az Opel Astra vagy a Skoda Octavia is. Megfelelő példányt választva 160-200 ezer forint lehet a klasszikus középkategóriás, már cégvezetői autók - Volkswagen Passat, Ford Mondeo, Opel Insignia, Toyota Avensis - havi díja, aki pedig az újonnan 20-30 millió forintos prémiumautók sorából válogatna, példánytól, konstrukciótól függően 250-400 ezer forintos díjra számíthat, azzal a könnyebbséggel, hogy rendeltetésszerű használat mellett az üzemanyagköltségeken kívül egyéb továbbira nem lesz gondja.
Konkrét flottakezelési, illetve tartós bérleti ajánlatokat minden esetben egyedileg kell kérni.
Ráadásul a tartós bérlet ma már nem csak új, a használtaknál eleve drágább autóknál alternatíva. A Járműflotta.hu kínálatából például használtak is választhatók – az újakénál jelentősen kedvezőbb havidíjjal, mely által a cégek a lehető legkényelmesebben és legolcsóbban – kvázi garanciával, fix áron bérelhetnek akár újszerű prémium autókat is. A „mindent egy helyen” szolgáltatás keretében korábbi autójukat kezdő részletként beszámíttathatják az újba, így sok esetben szinte a korábbi autó havi karbantartásának megfelelő bérleti díjért ülhetnek számukra új, akár csak „bejáratott” autóba. De ők sem csupán autót kapnak, hanem teljes körű kiszolgálást, az összes, az autóhoz kötődő ügyintézéssel, téli, nyári abroncsokkal és azok cseréjével, biztosítási ügyintézéssel, karbantartással, asszisztencia szolgáltatással és akár sofőrszolgálattal helyszínre vitt csereautóval – magyarán ők is ugyanazokat az előnyöket élvezhetik a flottakezelőtől, mint akik null-kilométeres autót rendeltek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 23:38
    Permalink

    Olvasóink kérésére egy hozzávetőleges árakat tartalmazó keretes résszel egészítettük ki cikkünket, ám miként korábban is írtuk, a konkrét flottakezelési, illetve tartós bérleti ajánlatokat minden esetben egyedileg kell [url=”http://jarmuflotta.hu/kapcsolat.php”]kérni[/url].

  • 2017.10.30. at 23:38
    Permalink

    Csak a példa kedvéért egy Ford Focus 1.6 tdci (90Le) 36 hónapra (3 év) és évi 30 000 km futással körülbelül bruttó 115 000 Ft-ba kerül havonta…
    Ebben már benne van minden: biztosítások, szervizek, téli-nyári gumik és cseréik és ami fontos a cégautóadó is.
    Remélem ez segített.
    😎

  • 2017.10.30. at 23:38
    Permalink

    Ja, és a havi díjak mértékét nagyban befolyásolja a szerződésben szereplő évi km futás mértéke, és a futamidő hossza.
    Ugyanis az operatív lízing egyik sarokpontja a szerződés tárgyának (gépkocsi) a szerződés lejáratakor rögzített garantált visszavásárlási ára, azaz a maradványértéke.
    Ez pedig nagyban függ a gépkocsi típusától, a vételi árától, a leadáskori km-től és állapottól.

    És nyilván nem annyit veszít egy gépkocsi az árából 0-1 éves koráig, mint mondjuk 0-3 éves koráig és az sem mindegy, hogy ezt hány részre osztjuk el…

    Szóval a leírtaknál azért egy picit összetettebb ez az üzlet.
    Sziasztok…

  • 2017.10.30. at 23:38
    Permalink

    Van itt egy kis félreértés.
    A hitelvizsgálat igenis fontos tényezője, mondhatni alapja ennek a konstrukciónak, hiszen mi különben a garancia a bérlet fizetésének?
    Egyébként magánszemély hivatalosan nem kaphat operatív lízing keretei között ilyen szolgáltatást. Csak cégek jogosultak rá.
    A következő fontos dolog az indulódíj…
    Többnyire a gépkocsi árának a 20%-val kell kalkulálni…

    Egyébként a céges gépkocsihasználat a tartós bérlet segítségével kimondottan tervezhetővé válhat, ez és az Áfa visszaigényelhetősége (céges használat-magán használat arányában) tetszetős lehet a tőkeerős vállalkozások számára.

  • 2017.10.30. at 23:38
    Permalink

    Igen. Ez így tényleg jól hangzik, de én is hiányolom, hogy mit – mennyiért.
    Van szó a cikkben magánszemélyről is. Ott hogyan nézne ki ez az egész?
    Csak a példa kedvéért tényleg jó lenne valami támpont.

  • 2017.10.30. at 23:38
    Permalink

    Ennek az az egyetlen nehézsége, hogy az árakat minden esetben az adott konstrukció befolyásolja (jelentős mértékben), például, hogy egyszerre hány autót bérel az adott cég. Annyit mindenesetre elmondhatunk, hogy a tartós bérleti díj mindenképp kedvezőbb, mint az adott autó megvásárlása és az üzemeltetési költségek együttese.

  • 2017.10.30. at 23:38
    Permalink

    Remek cikk és egy – eddig Magyarországon ismeretlen – alternatíva, lehetőség. Mondhatni szokatlan.

    Mégis jó volna tudni, hogy mennyibe kerül egy-egy autó havi bérleti díja? Hiányolom a cikkből, hogy akár csak példálózó jelleggel felsorolná, hogy mennyi a legolcsóbb és mennyibe kerül havonta egy középkategóriás autó, mondjuk egy VW Golf kombi dízel?

    A jarmuflotta.hu honlapon sincsenek árak a bérletre vonatkozóan, hanem mindegyikre egyedileg lehet kérni.
    Van a cikkben egy burkolt reklám, ami nem baj, csak legalább akkor külön kérdezgetés nélkül, tájékoztató jelleggel jó lett volna árakat is közölni (természetesen burttó árakat, amennyit ténylegesen fizetni kell.)

    Így lett volna kerek a cikk.

Vélemény, hozzászólás?