Csengettek az E85 üzemanyagnak: 38 forint drágulás literenként

Tovább nő a bioetanol jövedéki adója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén nyáron megszűnt az etanol jövedéki-adó mentessége, jövő évtől pedig nő ezen sarca, így még kevésbé éri majd meg a környezetbarát üzemanyagot tankolni.

Hiába az itthon előállított etanol, s a használatát elősegítő hazai átalakítók, egyre inkább úgy néz ki, hogy nincs sok értelme például a nyáron indított egyetemi fejlesztésnek, s ezzel párhuzamosan a már beépített E85-átalakítóknak sem. A kőolaj helyet egyéb üzemanyagokat keresők mindig is a megtérülési határon autózhattak a hazai E85-tel, ugyanis hiába volt még valaha harmadával olcsóbb a 95-ös benzinnél, energiatartalma is nagyjából ilyen mértékben szerényebb a 85 százalékban etanolt, 15 százalékban benzint tartalmazó üzemanyagnak.
Idén augusztus 28-tól aztán még tovább romlott a képlet, az addig jövedéki-adó mentes etanolra literenként nettó 40 forintos jövedéki adót vetettek ki. Ez alig jelent meg az árakban, az előállítók és a forgalmazók benyelték a különbözet nagyját, hogy egyáltalán el lehessen adni az üzemanyagot. Jövő év januárjában azonban a legújabb adótörvényekkel ismét nő az etanol jövedéki adója, ezúttal 40-ről 70 forintra, ami 27 százalékos áfával "bruttósítva" már 88,9 forintos árnövekedést jelent. Elemzők szerint hiába csekélyebb mértékű a mostani emelés, mint a nyár végi, a forgalmazók ezúttal jelentősebb mértékben kényszerülnek majd növelni a kiskereskedelmi árakat. Ezáltal a most literenként átlagosan 320 forint környékén kapható etanol ára januártól mindenképp 350 forint felett várható, a fajlagos energiatartalom alapján tehát drágább lesz a hazai, megújuló üzemanyagnak számító etanol, mint a véges kőolajból előállított benzin.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    @Muki
    Ezt már nem tudom hányszor kérdeztem meg a nagyontermészetvédőktől:
    Oké, tegyük föl nem tankolok E85-öt, mert húdeártalmas. Mit tankolok helyette? Benzint. Az jobb?

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Muki, mi az, hogy kevesebb mérget permeteznek? Mezőgazdaság így is van, csak rohadtul haldoklik, hiába tömik bele a pénzt ha utána a külföldi szart veszik meg, mert a magyar drágább. Így is termelnek mindenhol, csak rajtunk marad és veszteség lesz. Ezt legalább el lehetne adni, az ivóvizet meg hiába félted, mert már rég nem magyar kézben van és a flakonból sem az az ásványvíz jön ami szép a címkéken szerepel. Amúgy meg, raktározd csak el a vizet és járkálj Te 500 forintos benzinnel:D

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    [b]Nem nagy baj ha kevesebb bioüzemanyagot termelnek a földeken, legalább valamivel kevesebb mérget permeteznek a földekre, és így valamivel lassabban mérgezik meg az életet adó ivóvizet! De hát az önös érdekek mindent felülírnak…[/b]

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Wasmacho: Szomorú, hogy a hozzád hasonló agyhalottak már ide, egy autós-műszaki oldalra tévedve is fröcsögik az ocsmányságaikat. Menjél vissza a számos, neked és a fajtársaidnak “alkotott” náci oldalakra és az ott élvezők között nagyobb sikered lesz!
    De akkor járt volna legjobban a világ, hogy mikor apád téged összehozott, inkább meccset nézett volna!!

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Gyakorlatilag 2 választásunk van .
    1. leállunk az autózással ( én már leáltam )
    2 Alternativ hajtásmódot találunk .
    Szerintem a benzin és egyéb anyagok ára növekszik világszerte , és fog továbbra is . Ez ellen nem tudunk mit tenni .
    A már idiot kormányaink érdeme hogy a hazai béreket igy lenn tartották , ill hogy olyan gazdasági környezetet,szabályokat adtak hozzá. Arról ők tehetnek hogy a világ fejlettebb felén 3x-8x annyit keresnek az emberek .
    Kíváncsi lennék a HHO generátort mikor sikerül annyira kifejleszteni hogy alternativa lehessen . Jelenleg tudtommal csak kisegitésre használható )
    De azt is csak sufni tuning módszerrel , mert ha állami kézbe jut akkor az is tilos lesz mint a sütöolajjal való járkálás.
    Vagy legális , de akkor meg akkora adóval hogy nem éri meg a benzinhez viszonyitva .

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Bibi: teljesen igazad van!
    ati 71: általában tilos, ill büncslekménynek minősülnek azok a dolgok, amikhez úgy jutsz hozzá, hogy a büdös mocskos zsidók nem szedik meg magulat. pl sütőolaj
    ZoZ: Persze, meg éhingés. A zebrakergetőnek senki nem adja ingyen, te sem, én sem. A hazánkbeli elszegényedésből keletkező éhezőket gondolom le sem szarják a magasban, evés vs vezetés közt van véleményem szerint nem egy család. De az ilyen pletyka jó arra, hogy alacsonyan felvásárolják a terményeket, és ismét a büdös mocskos zsidók eladják jo áron:)
    mark: te agynélkül születtél? Bioetanolt hogyan töltenél diesel üzemű motorba?

    BTW: ha a bioetanol energiamérlege negativ lenne, akkor már a tervezőasztalról a papirkosárban végezte volna a történet.

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Még néhány gondolat:ha nő az üzemanyag ára,nő a szállítás költsége.Ha drágább a fuvar,drágább az alapanyag és a végtermék is.A vállalkozások hol spórolnak?Ahol tudnak(munkabérek először),aztán létszám csökkentés,stb.Ha csökken a honpolgár bevétele,kevesebbet költ”spórol”.Emiatt a kereskedők bevétele csökken,így az államé is,kontra,újabb adók.Miért?Csak!Ha újabb adók,még kevesebb bevétel,tovább csökkenő piac,még több elbocsátás.Míg végül megszűnik a piac.Na akkor van igazán sz..r.Nem igazán értem a kormányunk”gondolkodás”módját.Ahelyett,hogy segítenének költeni,vásárolni,inkább elvesznek amit csak tudnak,aztán meg szűkölnek,hogy fekete munka meg minden,meg hogy fogy a Magyar.Persze,hogy fogy,mer nincs miből felnevelni a csemetéket.Meg mint már írtam,aki csak teheti,elhúz innét és sose jön vissza.Mélyen tisztelt Matolcsy és társai most nagyon fordítva ülnek azon a lovon!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    A haza megölel,befogad,szeret és élni hagy.Ezt mi nem mondhatjuk el.Kormánynak nevezett gittegyletünk számára valószínű,hogy ez ismeretlen fogalomegyüttes.A jövő év lesz viszont az,amikor megindul nagyon sok ember hazát keresni,ahol lehet hogy csak élni hagy,de az pont elég lesz.Persze kétkezi munkások fognak lépni és lépnek is egyre többen most is.Aztán majd meglátjuk kit fognak éhbérért dolgoztatni és sarcolni(a segélyből élőket nem hiszem).

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    IGEN fidesz mocsok tessek hanyszor kell meg megbuknia ennek a mocskos cigany partnak ,hanyszor kell meg kiderülnie annak, hogy szetlopjak az orszagunkat ahoz , hogy az orszag primitiv lakosai ne szavazzak meg ismetelten ezeket a ciganybünözöket.

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    F@sszopó buzi fidesz! Idióta csűrhe! Ezek ennyire kretének hogy a saját sz@ruk finanszírozásához tönkreteszik ezt az ipart is, hogy minden más szomszédos állam beelőzzön minket itt is! Ezek a kretének se jobbak mint a komcsik! Hogy lehetnek ennyire ostoba barmok?!!!! Nagynéném azt mondta h idióta mindenki aki nem rájuk szavaz de már belátta h ő volt az idióta!

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    A svéd állam megvenné az itthon gyártott bioethanol teljes mennyiségét , de ez nem éri meg a MOL-nak és a fél kormánynak , bár így mindig lenne a mezőgazdaságnak piaca ami esetleg munkahelyeket is teremtene, de mindíg a fejétől büdösödik a hal , ebben a kis országban meg mindig. Ja és kevesebb lenne a szálló por , ha már írtjuk a magyar erdőket , és nem kellene mindig az autósokat tiltani , korlátozni , ha már egyszer pl. a BKV buszok isten tudja milyen norma szerint vannak beállítva és azok persze nem környezet szennyezők. Érdemes megnézni a következő videót:
    http://www.webcsatorna.hu/page/E95 ! Ennek az országnak nem kell a bevétel és fellendülés csak a vízfejek !!!! sziasztok

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Én már tavaly ilyenkor feladtam a harcot az etanol próbálgatásával. 1-1 arányban 10%, 2-1 -nél 20% magában 30%-al nőtt a fogyasztás. A haszon km-enként kemény 1 azaz egy forint volt. Én ekkor beláttam nincs értelme legalább is számomra.

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Azt hiszem,egy két éven belül már csak emlék marad az etanol,ilyen is volt valaha.Már ma sem hiszem,hogy tömegek használnák,szépen el fog tűnni a süllyesztőbe.

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Éhinység nem lesz az etanol gyártás miatt,mert Magyarország évente legalább 3-4szeres túltermeléssel bír amit egyébként is kivisznek németbe.Ha gyártanánk az etanolt még az Ukránok is ide járnának tankolni,ez lenne a felemelkedésünk egyik pillére.De ez érdekeket sért mint annyí hasznos dolog amiből mások profitálnak.

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Tulajdonképpen ha a dieselbe környezetbarát olajat tankolok amit elhozok a sütödéből az is jövedéki csalásnak minősül mit is várunk ettől a cigány fityisztől meg ettől az elmebeteg Matolcsytól aki megvette a diplomáját mivel láthatóan nem ért ahhoz amit csinál!!!!

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Nyugotan el is lehet takaritani a kutakrol az etanolt! ki a fenének kell majd??? én használtam még annó 270ft/l volt akkor és 70-30% az etanol javára. de akkor is leálltam vele mert gyakorlatilag semmi haszon nem volt mert a fogyasztásom annyival emelkedett h olyan volt mint ha benzint tankoltam volna. GRATULÁLOK ORBÁN CIGÁNY VIKTOR!

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Mielőtt elhisszük a következő pletykákat, érdemes utánanézni:

    -“Az EU miatt drágul az E85”
    -“Jó dolog hogy nem támogatják a bioetanol ipart, mert így nem lesz éhínség, megmaradnak a termőterületek”
    -“Az E85 energiamérlege negatív, jobb is, ha inkább benzint használunk”
    -“A MOL magyar alapanyagot használ fel a benzin bioüzemanyag tartalmához, semmi baj nem lesz, majd ez kihúzza az ágazatot a bajból”

    Ha esetleg valakinek új dolog az E85 és többet olvasna a témában, ajánlom talán a legnagyobb magyar bioetanol témájú facebook oldalt: [url]http://www.facebook.com/e85kutak[/url]

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Ha az Etanol fenntartható üzemanyag lenne akkor miért nem azzal járnak a traktorok? Ha azok megvannak akkor a kamionok, majd csak utána kéne személyi közlekedésre pazarolni ezt az üzemanyagot.

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    A beépített bioetalnol átalakítók elértéktelenítése szándékos károkozás, bűncselekmény.
    Meg kell tenni a feljelentéseket, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás esetére.
    Kártérítési pereket kell indítani, és a FIDESZT el kell zavarni! Elég volt, sőt sok is.

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    A választók semmit se fognak elfelejteni, és a felelősségre vonásnak ugyanúgy meg kell történnie, minden kormány, és minden párt választási csalása esetén. Ha pl. a FIDESZ bejelentette volna a bioetanol árdrágítását, megsarcolását, vagy a magánnyugdíj pénztárak felszámolását, ma a nevére se emlékeznénk. A fülkeforradalmárok majd az utcára vonulnak, és ott lesz forradalom, éhséglázadással összekötve. Kinek lesz ez jó? Kinek volt jó Sukkoró? Mit akartak itt az izraeli harci gépek? A lövetés után majd el lehet ezen is gondolkozni.

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Láthatóan nem akarja a felsőbb érdek, hogy az etanol teret kapjon, azt nem tudom akkor minek támogatták a fejlesztését. Milliók a kukába megint, de hát buktunk már nagyobbat is az adónkból… ezt legalább nem lopta el senki. Ezt simán a semmire költöttük. Gratulálok! Az elektromos meghajtást inkább erőltetik, noha ennek nem lesz hazai vonzata az iparban vagy mezőgazdaságban, az etanollal szemben. Így megint csak felhasználók lehetünk, és külföldi cégek viszik el a hasznot. Vagy azért vették vissza a RÁBA műveket, hogy ott majd elektromos járműveket gyártsanak?:D Kétlem! Még az LPG esélyes, de szerintem azzal is “történni” fog valami…

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    A minap nyilatkozott a Zöld Oskar díjas úr,hogy az Ö módszerével szemétből
    kinyert etanol előállítási költsége 40 ft alatt van,még a hagyományos módon
    70 ft körül.Lehet hogy mások még nagyobbat kaszálnak?

  • 2017.10.31. at 07:22
    Permalink

    Kész, vége. Ezzel megadták a végső döfést és végképp kinyírták a bioetanolt itthon. Köszönjük Viktor. Nem csalódtunk ismét, tényleg ennyire hülyék vagytok. (Avagy végleg győzött a lobbi.)

Vélemény, hozzászólás?