szerda, február 25, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapEddig tartott a BMW előfizetéses ülésfűtése!

Eddig tartott a BMW előfizetéses ülésfűtése!

Ki gondolta volna, hogy nem zárja majd a szívébe a közönség a havidíj-alapú feloldást egy olyan funkcióra, ami már amúgy is benne van az autójukban?


Már egy évvel ezelőtt, a koncepció megjelenéskor sejteni lehetett, hogy nem lesz a vásárlók kedvence a BMW ülésfűtés-előfizetése. Ennek ellenére a bajorok a fűthető ülőlapok mellett rengeteg más extra funkcióra is bevezették a havidíjas opciókat egyes piacokon. A különös koncepció azonnali, főként negatív reakciókat váltott ki a vásárlókból és a szakértőkből egyaránt, a bajorok viszont kitartottak az ötlet mellett, egészen mostanáig.
[BANNER type="1"]


Az Autocarnak adott interjúban Pieter Nota, a BMW értékesítésért és marketingért felelős vezetője elmondta: megszűnik a havidíjas ülésfűtés lehetősége, ezt a funkciót a jövőben nem lehet majd aktiválni, ha a gyártósorról „ülésfűtés nélkül gördült le az autó. Hozzátette azt is, hogy elsősorban azért kell kihátrálniuk ebből a helyzetből, mert a vásárlók nem fogadták el ezt a megoldást, így minimális az érdeklődés, illetve a valós előfizetők száma. Ettől még maga a havidíjas rendszer megmarad az érintett piacokon, de kizárólag a szoftveres és szolgáltatás jellegű funkciók esetében, így ha ülésfűtést nem is, de például sofőrsegédeket, feláras alkalmazásokat, vagy épp parkolóasszisztens-funkciókat a jövőben is aktiválhatnak majd a tulajdonosok az autó megvásárlása után.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek