Egy helyben forog és akár Európába is jöhet! Persze, hogy kínai!

A Zeekr villany-sportautója 1248 lőerős teljesítménnyel bír, de ez csak a jéghegy csúcsa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kínai márka legcombosabb modellje négy elektromos motorral rendelkezik, így nem akkora meglepetés, hogy egy helyben is meg tud fordulni, de az első olyan autók között lehet, amely Európába is elér.

A Zeekr 001 nem újdonság, hiszen immár két éve, hogy lerántották róla a leplet, azonban az FR jelzéssel ellátott sportkivitel csak idén debütált. A sportos 001-est könnyű megkülönböztetni az alapváltozattól, mert a hátuljára egy feltűnő hátsó szárnyat raktak a formatervezők. Az igazi különbséget azonban a lemezek alatt érdemes keresni: az FR 1248 lóerővel büszkélkedhet, szemben az alap 1006 pacijával, a négy villanymotor pedig 1280 newtonméteres nyomatékot képes rászabadítani az aszfaltra.
Hirdetés
Nem csak a nyomatékkal képes varázsolni az úton a Zeekr csúcsmodellje, ugyanis a négy, külön vezérelhető elektromos motornak köszönhetően egy helyben is képes megfordulni. A napvilágra került felvételeken akár egy tank, úgy forog az aszfalton - igaz felettébb kellemetlen hanghatások mellett.
Hirdetés
Úgy tűnik, hogy akár az öreg kontinens útjain is parádézhat a Zeekr 001 FR, ugyanis a márka európai termékfelelőse, Alessandro Massimino, az Auto News Europe magazinnak nyilatkozva elárulta, jelenleg vizsgálják, milyen költségekkel járna a kontinensünkre is elhozni a modellt. Ha a projekt meg is valósul, akkor is csak limitált számban érkezhet a 001 FR, ugyanis a gyártó a tervek szerint maximum 99-et gyárt belőle egy hónapban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?