Emmanuel Marcon francia elnök új szolgálati járműve
Összesen hét francia elnököt szolgált már a DS járműveivel, 2017-es beiktatása óta Emmanuel Macron is előszeretettel használja hazája prémiumautóit. Négy éve a DS 7 Présidentiel egyedi építésű SUV-ban ünnepelte győzelmét a Champs-Elysées-n kocsikázva, de most egy még újabb, még speciálisabb modellel lepték meg, ez lett a DS 7 Elysée.
[BANNER type="1"]
Mind a 20 cm-nyi hosszítás a hátsó utasok helykínálatát növeli
Legjelentősebb újítása a francia elnök számára elérhető nagyobb lábtér: 20 cm-rel hosszabbították meg a DS 7-est, és ez mind a B-oszlop mögötti részre került. Az autó teljes hossza így már 4,79 méter, Macron térde és az első ülés között több mint 50 cm-nyi hely marad. A bővített helykínálatra azért volt szükség, mert így változtatták gyakorlatilag egy guruló irodává az autót. Kicserélték a hátsó üléssort is, csak két különálló ülés áll rendelkezésre, középre pedig egy kényelmi funkciókat vezérlő egység, egy dokumentumtároló és egy könyöklő került.
Számos helyen feltűnik az RF logó
-Hirdetés -
-Hirdetés -
Tele van az autó kívül-belül RF feliratokkal, ami a République Française, azaz a Francia Köztársaság rövidítése. Vannak diszkréten elegáns részletek is, mint például a kristálymintás gombok és fogantyúk, vagy az egyedi mintázatú visszapillantó tükrök. Az utastér plafonját Alcantarával vonták be, és Macron kapott egy vezetéknélküli töltőt, illetve USB-csatlakozókat is hátulra. 20 colos fényes fekete felniken gurul a tintakék árnyalatú autó, amin még a tetején lévő antennát is kicserélték, hogy a francia elnök saját telekommunikációs hálózatára tudjon csatlakozni. A politikus biztonságáról gondoskodik még az autó részleges páncélozása is. A fontos rendezvényekre való gyors eljutásról a 300 lóerős hibrid meghajtás gondoskodik, no meg persze az olyan megkülönböztető jelzések, mint a piros-kék villogók, vagy a levehető zászlótartók az első sárvédőnél. Az elnök új járgányát az 1918. november 11-i Compiègne-i fegyverszünetről való megemlékezésen avatták fel.
[BANNER type="2"]
A francia köztársaság elnökének címere tölti Macron telefonját, vezeték nélkül
-Hirdetés -





A cikkben említett eredeti elnöki DS7-hez volt szerencsém a 2018-as Retromobile-on ( https://egzostive.com/retromobile-2018-ds/ ). Tényleg érdekes darab a DS7, de messze nem ez volt a legimpozánsabb verda a standon, hanem De Gaulle hatméteres 1966-os DS21-ese, ami messze a legdögösebb elnöki DS szerintem.
Amúgy meg a legbénább, az Francois Hollande DS5-öse volt, ami nagyon passzolt a fószerhez 🙁 .
Ebből fogja az elnök a 100 €-s üzemanyag-utalványokat szórni a választás előtt?