csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapEgy új Opel aszfaltot szaggatni, egy meg divatozni

Egy új Opel aszfaltot szaggatni, egy meg divatozni

Két új modellt is bemutat az Opel a Genfi Autószalonon: a 280 lóerős OPC az eddig legdurvább Astra, a Mokka pedig az első német mini-SUV.


A nagyközönség számára március 6-án kezdődő Genfi Autószalonon hivatalosan is bemutatkozik az Opel Astra OPC hot hatch és a Mokka, az első német mini-SUV. Az idén 150 éves születésnapját ünneplő Opel ezután 195 lóerős és 400 Nm-es überdízelként is kínálja az Insigniát, sőt az e-mobilitás jegyében egy elektromos kerékpártanulmányt is kiállít. Kitörő akkor lesz a rüsselsheimiek öröme, ha időközben bejelentik, hogy az Ampera elektromos autóé a 2012-es Európai Év Autója-cím. Vagy legalább versenyben marad a Világ Év Autója díjért.


A GTC-alapú OPC kétliteres, közvetlen befecskendezéses, 280 lóerős turbómotorjának kerek 400 Nm a nyomatékmaximuma, a végsebessége pedig 250 km/h – ilyen izmos és gyors Astra sem volt még soha, de az is nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a kompakt méretosztály legdurvábbika lép a színre (a 305 lovas Focus RS már „régi). Hogy az első kerekekre zúduló kraft ne menjen pocsékba, arról a HiPerStruts függőcsapszeges futómű, továbbá sperrdifi gondoskodik, akinek pedig nem lesz elég kemény az alapból is biztosan sportosra hangolt lengéscsillapítás, az a FlexRide rendszer OPC-gombjára nehezedve faraghat – reményeink szerint – igazi kanyarvadászt az akár 20 colos könnyűfém kerekeken száguldó kocsiból.



Ahogy az Astra OPC gyorsulásáról, úgy a felárért összkerékhajtással is rendelhető Mokka szabadidő-autó csomagterének befogadóképességéről sem árult még el hivatalos adatot a valamit azért Genfre is tartalékoló Opel. Az első német mini-SUV-val kapcsolatosan annyi az újdonság, hogy most először láthatjuk – egyetlen – fotón a belsejét, korábban csak a testvérmodell Buick Encore utasterébe nyerhettünk bepillantást.




Míg az Astra OPC hamarosan a boltokban, a következő generációs Corsa (és a tavaly bemutatott Chevrolet Aveo) padlólemezén osztozó, 1,6-os szívó vagy 1,4 literes turbós benzinessel, illetve 1,7 literes dízelmotorral választható, kéziváltóval szériában stop-start rendszeres Mokkára még várni kell egy kicsit, értékesítése csak az ősz folyamán kezdődhet meg. Előbb élvezhetik a dízelpártiak az Insigniában bevetett 2.0 BiTurbo CDTI motor 195 lóerejét és 400 Nm-ét – elvileg 4,9 l/100 km-es vegyes fogyasztás mellett. Persze akkor le kell mondaniuk a 8,7 másodperces gyorsulás és a 230 km/h-s végsebesség megtapasztalásáról.
[BANNER type="1"]
És, hogy mi is az a RAD e? Nos, belőle készülhet el egyszer az Opel első tisztán elektromos üzemű járműve, hiszen ugye az Év Autója-cím egyik várományosa, az Ampera „csak hibrid, egy növelt hatótávolságú elektromos autó. A bringa egyszerre jövőbemutató, illetve tisztelgés a múlt, a cég 150 éves történelme előtt – a rüsselsheimiek eleinte kerékpárokat gyártottak. Ha az e-bike valósággá válik, pedálos 250 wattjával 60-145 zéró károsanyag-kibocsátású és izzadságmentes kilométert lehet majd menni. Jó sok embernek, töltőpontok láncolatában, közösségi e-közlekedés jegyében.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

1 hozzászólás

  1. Ebben a Mokkában,oldalról,és arányaiban,mintha lenne egy kis Suzuki sx4 !?! Nem?
    Mivel van az Opelnél Fiat összefonódás,ott meg Suzuki összefonódás,és ma nagyon divatos ez e padlólemez adaptáció,nem lepődnék meg ha igazam lenne!?! 🙂

- Hirdetés -

Friss hírek