Egymilliárd forintos méreg: Lamborghini Veneno

Csak három példány készül a Lamborghini bombázójából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Aventador alapjaira épített jubileumi Lamborghini Veneno szuperautóból csak három darab készül, s persze már mind el is kelt. Potom egymilliárd forintos áron.


Méreg. Ez a spanyol veneno szó jelentése, s egy 1914-ben vadságával elhíresült andalúz bika után ez lett a neve az eddig titkolt, s most a Genfi Autószalonon kiállított új Lamborghini szupersportautónak. A márka 50. születésnapját ünneplő, az Aventador alapjaira épített bombázó újraértelmezi a limitált széria fogalmát, hiszen mindösszesen három példány készül belőle, s már mindre meg is van a boldog vevő... A három leendő tulajdonosnak potom 3 millió eurójába kerül az extrém Veneno plusz az adók, tehát úgy egymilliárd forintért élvezhetik a hiperexkluzivitás örömeit.
Hirdetés

Meg a 6,5 literes V12-es motor 750 lóerőre húzott teljesítményét. A félelmetes légbeömlőkkel és kopoltyúkkal tarkított megadiffúzoros és gigantikus hátsó szárnyas kasztni zömében szénszálas anyagból konstruált, az üres tömeg 1450 kg. A végsebesség 355 km/óra, a váltó 7 fokozatú szekvenciális, összkerékhajtással 100-as tempóra 2,8 mp alatt gyorsul a tomboló bikák legbikábbika. Ez kőkemény egy tizeddel jobb az Aventadorhoz képest.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 06:29
    Permalink

    Szerintem annyira brutál iiiiiiiiszonyat jól néz ki!! Első ránézésre mintha a filmből szabadult predator lenne autó formájában.A hátsó része felülről mintha 1 gerincvonal lenne.Nem látjátok benne a kreativitást és az olasz művészetet.Attól függetlenül ennyit tényleg nem ér!!Viszont a külseje már annyira rivalkodó hogy az ember több teljesítményt vár el tőle. Én első ránézésre azt hittem kb. 1000-1200Le.

  • 2017.10.30. at 06:29
    Permalink

    Ne de ha van aki megveszi ennyiért, te is eladnád neki. Mondjuk szerintem is ronda, meg túlzottan futurisztikus a külső, de nem is fog veled szembejönni az biztos:D

  • 2017.10.30. at 06:29
    Permalink

    Szerintem ez borzalmasan ronda autó lett. Olyan mintha az összes autógyártó az Arab emírségeknek gyártaná az gépeket. Értem én hogy van felvevőpiac, de nem hiszem hogy ez jó irány…

  • 2017.10.30. at 06:29
    Permalink

    ez az ami szimplán a pénzre megy..csak 3db egymilliárdért…olyan mintha a Henessey Venomból egy lenne és 1.5 milliárdért adnák..lenne aki megvenné, csak nagyzási vágyból…amúgy nem éri meg ez a szekér az egymilliárdot..még a felét sem…sőt a tizedét sem…

Vélemény, hozzászólás?