Elillant Alonso előnye

F1: Vettel nyerte a Japán Nagydíjat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A címvédő Vettel belelendült, Alonso viszont elejtette a fonalat. Massa irdatlan rég, Kobajasi sosem állt még dobogón. Grosjean megint torpedózott.

Vettel laza rajt-cél győzelmét hozta a Japán Nagydíj, s mivel Alonso rá nem jellemző módon nullázott, a Szuzukában harmadszor diadalmaskodó kétszeres címvédő hátránya szinte eltűnt, 4 pontra csökkent az éllovassal szemben.
Napos, száraz, langymeleg időben és óriási meglepetéssel kezdődött a futam, ugyanis a rajt után azonnal kiesett Alonso – a pontversenyben vezető Ferrarija defekttel csúszott ki azt követően, hogy kapott egyet a lassítások alapján vétlen Räikkönentől. A pole-ból az ezzel hatalmas lehetőséghez jutó, címvédő Vettel magabiztosan lőtt ki, a másik Red Bullt bezzeg a másik Lotus torpedózta meg volánjánál Grosjeannal. Kipottyant a Sennával hátul randevúzó Rosberg, a hazai pályán versenyző Kobajasi felugrott másodiknak. Bejött a biztonsági autó, az újra és újra hibázó, renitens Grosjean meg mehetett ki stop&go büntetésre.
Hirdetés
Vettel, Kobajasi, Button, Massa, Räikkönen, Pérez, Hamilton, Hülkenberg volt a sorrend az élen, azaz a váltócsere miatt hendikepes Button és Massa is rengeteget nyertek a starton és a kavarodáson. A szezonvégi visszavonulását bejelentő Schumacherrel közölték, hogy oda a telemetria – stílszerűen, nehogy problémamentes legyen egy futama a rendre blamáló Mercedesszel. (Hát milyen autót fog kapni az átigazoló Hamilton? Meglátjuk.)
A Szuzukában hagyományosan erős Vettel - szemre - könnyedén növelte előnyét. A 14. körben Button kezdte a kerékcserét, s mire a 18. körre letudták az első boxolást, Massa a második helyen találta magát (Kobajasi és Button forgalomba keveredett). A 19. körben Pérez támadta Hamiltont kívülről, de kisodródott, s a kavicságyban landolt a Sauber. A manőver pikantériáját ugye az adta, hogy Hamiltont épp Pérez váltja a McLarennél…
Féltávnál Vettel, Massa, Kobajasi érezhették magukat dobogón. Amikor az állásáért küzdő Massa jelentkezett pár leggyorsabb körrel, a sorozatban harmadik vb-címére hajtó Vettel azonnal válaszolt, s megnyugtató 10 mp-esre hizlalta előnyét. A második kerékcsere-hullámmal Hamilton kipofozta Räikkönent, más változás nem történt az élmezőnyben. Mindenki a keményebbik keveréken nyomta, a lágyabb nem bírta volna végig.
A Japán Nagydíj végeredménye (Szuzuka, 5807 m, 53 kör)
  1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:28:56.242 ó (207.429 km/h)
  2. Massa (brazil, Ferrari) + 20.639 mp
  3. Kobajasi (japán, Sauber-Ferrari) + 24.538
  4. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 25.098
  5. Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) + 46.490
  6. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) + 50.424
  7. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) + 51.159
  8. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) + 52.364
  9. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 54.675
  10. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Mercedes) + 1:06.919 p
  11. Schumacher (német, Mercedes) + 1:07.769
  12. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) + 1:23.460
  13. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) + 1:28.645
  14. Senna (brazil, Williams-Renault) + 1:28.709
  15. Kovalainen (finn, Caterham-Renault) + 1 kör
  16. Glock (német, Marussia-Cosworth) + 1 kör
  17. Petrov (orosz, Caterham-Renault) + 1 kör
  18. De la Rosa (spanyol, HRT-Cosworth) + 1 kör
  19. Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 2 kör

Kiesett
  1. Pic (francia, Marussia-Cosworth) 37. kör
  2. Karthikeyan (indiai, HRT-Cosworth) 33.
  3. Pérez (mexikói, Sauber-Ferrari) 19.
  4. Alonso (spanyol, Ferrari) 1.
  5. Rosberg (német, Mercedes) 1.

Leggyorsabb kör
Vettel, 1:35.774 p, 52. kör

A hajrá viszonylag eseménytelenre sikeredett, Button üldözgette Kobajasit, Webber és Schumacher tört föl, de ennyi – Vettel begyűjtötte szezonbeli harmadik sikerét, Massa idén, sőt 2010 októbere óta először pezsgőzhetett a pódiumon, Kobajasi pályafutása során még sosem volt az első háromban (elképesztő ünneplés ment a lelátón, a Sauber pedig szép csendben már négy 2012-es dobogónál tart). A McLaren annyit préselt ki, hogy a Red Bull még ne ihasson előre a konstruktőri trófeára, Räikkönen ezúttal nem brillírozhatott a Lotusszal. Webber pontszerzése bravúr azután, hogy leghátulra ért vissza korai - kényszerű - kiállásából. Egy hét múlva Korea.
Az egyéni és a konstruktőri vb állása



pilótapontcsapatpont
1.Alonso (Ferrari)194Red Bull-Renault324
2.Vettel (Red Bull-Renault)190McLaren-Mercedes283
3.Räikkönen (Lotus-renault)157Ferrari263
4.Hamilton (McLaren-Mercedes)152Lotus-Renault239
5.Webber (Red Bull-Renault)134Mercedes136
6.Button (McLaren-Mercedes)131Sauber-Ferrari116
7.Rosberg (Mercedes)93Force India-Mercedes81
8.Grosjean (Lotus-Renault)82Williams-Renault58
9.Massa (Ferrari)69Toro Rosso-Ferrari15
10.Pérez (Sauber-Ferrari)66
11.Kobajasi (Sauber-Ferrari)50
12.Di Resta (Force India-Mercedes)44
13.Schumacher (Mercedes)43
14.Hülkenberg (Force India-Mercedes)37
15.Maldonado (Williams-Renault)33
16.Senna (Williams-Renault)25
17.Vergne (Toro Rosso-Ferrari)8
18.Ricciardo (Toro Rosso-Ferrari)7
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?