Elkezd visszaállni a rend? – A VW már újra termel Kínában

Mint tudjuk, Kínában már lecsengő félben van a járvány. Nézzük, hogyan alakulnak az újautó-eladások!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hetek óta halljuk, hogy az autógyártók és beszállítóik súlyos gondokkal küszködnek a koronavírus okozta gyártási nehézségek, leállások miatt. Az újjáéledő Kínából eközben megérkezett a VW jelentése, mely okozhat némi meglepetést.


Először is le szeretném szögezni, hogy semmiféle gazdasági okfejtésbe nem szeretnék bonyolódni, hiszen úgy gondolom, hogy ebben a témában számos kompetens személy formált már véleményt, azonban én nem tartozom közéjük. Sokak szerint a járványt követően egy kiterjedt válságra lehet számítani szinte minden területen, beleértve az autógyártást is. Ennek számos jövőbeli negatív hatása lehet, azonban nem feltétlen érdemes ennyire előreszaladni, hiszen pontosan senki sem tudja meghatározni, hogy mekkora lesz ez a gazdasági recesszió. Érdemesebb inkább olyan területek felé fordulni, ahol a járvány megbetegedési görbéje már lefelé ágazik, és valamelyest a gazdaság is kezd feltápászkodni. Ilyen terület például Kína, ahol már jó pár hónappal ezelőtt tört ki a járvány és mostanra már kezdenek a dolgok visszatérni a normális kerékvágásba.
Hirdetés
Február végén még azt olvashattuk, hogy a világ legnagyobb újautó-piacán az eladások csaknem 90 százalékkal estek vissza a 2019-es év azonos hetéhez képest. Ez valahol érthető volt, hiszen az emberek az otthonaikban ragadtak és kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mintsem autóvásárlással foglalkozni. A másik oldalról pedig a termelés is akadozott, hiszen a megfelelő alkatrészek és munkaerő hiányában lehetetlenné vált autókat gyártani. Ez most kisebb elcsúszással nálunk, Európában, illetve az Egyesült Államokban is bekövetkezett, ezáltal hatalmas kieséseket okozva az autóiparnak. Az igazi kérdés azonban mégiscsak az, hogy mi lesz a járvány után? Mint említettem, erre a kérdésre nem tudok válaszolni, azonban a Volkswagen kínai jelentése talán segíthet nekünk a tisztán látásban. Miszerint a Volkswagen Csoport Kína 33 autó- és alkatrészüzeméből 32-ben újraindult a termelés - áll az április kilencedikei közleményben. Az összes, 2000 darab Volkswagen márkakereskedés is újrakezdte üzleti tevékenységét, valamint a Csoport további helyben termelő márkái, a Skoda és az Audi szalonjainak 95 százaléka fogad ismét ügyfeleket, érdeklődőket. Ráadásul a kereskedők visszajelzései alapján a bemutatótermek forgalma hasonló az előző év azonos időszakához.
Ezeket az állításokat támasztja alá a Volkswagagen Group China vezérigazgatója, Stephan Wöllenstein is. Nyilatkozatában elmondta, hogy "Egyre erősebbek a fellendülés jelei, és nagy esély van arra, hogy a kínai autópiac nyár elején eléri a tavalyi szintet". Amire valljuk be, szükség is van, mivel a VW számára Kínában még rengeteg fontos esemény várható 2020-ban. Többek között az MEB moduláris elektromos platform gyártásának beindítása, illetve a Volkswagen ID. modellcsalád is debütál majd. Előbbi gyártása a tervek szerint a második félévben két üzemben, Antingban és Foshanbann kezdődik majd meg. A tervek szerint a telephelyek együttes kapacitása eléri az évi 600 ezres darabszámot. A gyártás beindítását követően fog majd bemutatkozni az ID. modellcsalád Kínában. Tehát a piac normalizálódását követően az év két legnagyobb és legfontosabb eseményével kell szembenéznie a Volkswagennek, hiszen a márka jövőjét nagyban meghatározzák - több szempontból is - az elektromos autó eladások. Annyi biztos, hogy ezáltal nekik sem lesz könnyű évük Kínában, még ha a jelenlegi üzleti terveiket be is tudják tartani, és akkor Európáról még nem is esett szó...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?