Elvették a zöld rendszámot a konnektoros hibridektől, ám még mindig maradt kiskapu
Okkal halogatják a zöld rendszám leadását a konnektoros hibriddel közlekedők
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hiába a szigorítás: nem akarják elengedni az ingyen parkolást a konnektoros hibrid személyautók tulajdonosai.
A rendszámcsere hivatalos határideje egyébként 2026. november 30, ami azt jelenti, hogy a legleleményesebbek mindösszesen egy hónapnyi ingyen parkolást veszítenek a fővárosban, hiszen 2027-től már a zöld rendszámmal sem járna ilyen kedvezmény.
Az ingyen parkoláson kívül azonban még egy nyomós okuk is akad a tulajoknak a csere halogatására. Ennek a költségét nem állja az állam, tehát a tulajdonosnak kell legalább 12 300 forintot fizetni azért, hogy elveszítse a zöld rendszámmal járó előnyöket. Fontos azonban megjegyezni, hogy saját magukat szívathatják meg, akik az utolsó pillanatra hagyják a cserét, hiszen jó eséllyel a nagyjából 40 ezer egyszerre beérkező kérés komoly gyártási és logisztikai problémát okozhat, a határidő lejárta után pedig tilos lesz használni a járműveket a fehér rendszám megérkezéséig.
