Élvezd a törődést – Mercedes-Benz CLS 400 d teszt

Majdnem olyan érzés a CLS-ben ülni, mint az S-osztályban

Igaz ugyan, hogy a CLS az E-osztály platformjára épül, érzésre mégis a csúcs felé közelít. A 400 d modell pedig ismét meggyőz a dízelek létjogosultságáról.

Nagyot szólt annak idején, amikor a Mercedes-Benz piacra dobta a CLS-t, ha emlékeim nem csalnak, akkor a „kupélimuzinok” egyik első képviselőjeként, hogy aztán szépen divatot teremtsen. Azóta már a harmadik generációnál járunk, és a mérce nem került lejjebb. Az aktuális CLS az E-osztály és az S-osztály közötti űrt hivatott betölteni, igencsak stílusosan. Természetesen megvannak a maga hátrányai ennek a kupés formának, de amikor a nap végén kiszáll belőle az ember, mindent meg tud bocsátani neki. Azon lehet vitatkozni, hogy melyik a legkarakteresebb CLS a három generáció közül, legalábbis az orrát és a hátsóját tekintve, mert oldalról mindegyik gyönyörűen hozza a kupás ívet. A jelenlegi formaterv tökéletesen illeszkedik a Mercedes aktuális formanyelvébe, ám szerencsére nem lett olyannyira hasonló a többiekhez, hogy összetéveszthető legyen. Sőt, odáig merészkedek, hogy a legkarakteresebb típusnak nevezzem a jelenlegi kínálatból, igen, még egy négyajtós AMG GT-nél is figyelemfelkeltőbb szerintem. Főleg ezzel a nagyon sötét zöld fényezéssel, amit sokan feketének néznek első pillantásra. Kicsit talán a kelleténél jobban el is rejti a formai játékokat. Közelebbről persze jól látszanak a domborítások, fény-árnyék vonalak, amelyek rabul tudják ám ejteni a szemeinket. Hátul is ott az aprócska légterelő a csomagtér-ajtón, ami bár nem egy nagy látványelem, mégis sokat dob az összképen. Az egyetlen, amit simán elfelejtettem volna a formatervezők helyében, az a két kamu kipufogóvég. Nélkülük is ugyanolyan látványos maradna a CLS.
Hirdetés
Bent sem kell csalódni, magával ragadó a hangulat, a színek, az anyagok, minden. Nincs a kardánalagútig lenyúló érintőképernyő, illetve fekhellyé alakítható jobb hátsó ülés, ám ezeken kívül egy S-osztályban éreztem magam. Nagyon magas a nívó, de az ergonómiáról sem feledkeztek meg. Könnyű az MBUX rendszer vezérlése, amit természetesen élő szóval is működésre lehet bírni. Rengeteg a menüpont, de logikus az elrendezés, szóval könnyű navigálni az infotainmentben, illetve a digitális műszeregységen. Egyedül a haptikus kormánygombokkal álltam kicsit hadilábon, de ott a tapipad, vagy az érintőképernyő is, ha nem akarná az igazságot az érintésérzékeny felület. Fantasztikus az a kényelem, amit az ülések nyújtanak elöl és hátul egyaránt. Elöl szellőztethető, fűthető, masszírozós, barna bőrrel burkolt fotelekben lehet helyet foglalni, amelyek ráadásul aktív oldaltámaszokkal ölelnek a kanyarokban. Nagyszerű érzés, és ugyan hátul nincsenek ilyen lehetőségek, de azért a fűthetőség ott is rendelkezésre áll. Bár hivatalosan öt személyes az autó, azért a hátsó kialakítás igazából két ember számára kényelmes. A kupéság viszont rendesen lecsökkenti a fejteret elöl és hátul is, de ez is megszokható, az alacsonyabb termetűeket pedig nem is fogja zavarni. Szintén az egyedi karosszéria miatt a csomagtér 520 litere nem tűnik oly nagynak, főleg azért, mert inkább hosszan, alagútszerűen nyúlik hátra, ahol persze osztottan dönthetők a hátsó ülések, ha valami ennyire hosszú tárgy szállítására vetemedne a tulaj. Szóval nem túl praktikus, de a szépség oltárán megérte beáldozni.
Hirdetés
Tökéletesen illik a CLS kifinomultságához a motor, amit az orrában hord. Pedig az bizony egy gázolajos egység. De annyira finoman jár, hogy bent ülve ezt szinte észre sem venni. Kint hallgatva sem zavaró a dízel hangjának tónusa, de bent annyira ügyesen elrejtették, még hidegen is, hogy akár benzinesnek is hihetnénk. A 400 d jelölés egyébként a hathengeres, háromliteres dízelmotort takarja, ami 330 lóerőt tud, 700 Nm forgatónyomaték mellett, utóbbit már 1200-as fordulatnál leadja. Ebből már sejthető, hogy ha kell megindul, mint egy lavina a hegyoldalon. Csak a CLS felfelé is húz, veszettül húz, de úgysem kívánja benne senki a száguldozást. Az üzemmódválasztóval lehet Sport és Sport+ fokozatokat is választani, az Eco és a Comfort nyújtja a legnagyobb kényelmet. Ez egy elegáns „suhanógép”. A futómű még a durvább úthibákat is szépen kisimítja, ám eközben nem lett túl lágy sem, ezért a tempós kanyarokban is élvezet terelgetni. Persze az összkerékhajtás is segít a biztos úttartásban. Sok száz kilométer után is pihenten szállhatnak ki belőle az utasok, és valóban ez a rendeltetése ezzel a hajtáslánccal. A 9 fokozatú automata sebességváltó hangolása is érezhetően az országúti és az autópályás közlekedéshez passzol, így használva, a városi forgatagot lehetőleg kerülve, 6,8 literre adódott az átlagfogyasztás, ami majdnem megegyezik a gyári adattal. Szóval még mindig nem lenne szabad temetni a dízeleket, de ez már megint egy olyan téma, amiről oldalakon keresztül értekezhetnék. A lényeg, hogy akinek az életviteléhez indokolt, nyugodtan választhat ilyet, nem fog csalódni benne.
Hirdetés
Végül elérkeztünk az autó árához, ami természetesen sok-sok számjegyből áll, de ebben a kategóriában ez egyáltalán nem meglepő. Egy „fapados” CLS 400 d 34,4 millió forintról indul, ám mindazokkal az extrákkal, amelyeket a tesztautóba belepakoltak, 42,7 millióra nő az ára. Viszont ebben már tényleg minden biztonsági és kényelmi extra benne foglaltatik. Magától parkol, körbekamerázták, szélvédőre vetíti a fontos adatokat, automatikusan megállít a hátsó-keresztirányú forgalomra figyelő rendszer, tényleg a legfrissebb vezetőtámogatókkal rendelkezik, és persze a hangzásra igényesek számára a csodaszépen megszólaló Burmester térhatású hangrendszerrel. Ami pedig különösen jól esett, hogy semmiféle rosszalló tekintettel nem találkoztam, a CLS elbűvöli a járókelőket is.
Értékelés
Pozitív
Látványos formaterv, kifinomult dízelmotor, menetkomfort
Negatív
Kicsi fejtér, kormány kezelőgombjai
Árak
Tesztmodell alapára
34 424 000 Ft (2022.01.03.)
Tesztautó ára
42 700 000 Ft (2022.01.03.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2926 cm3
Teljesítmény:
246 kW (335 LE) 3600-4000 1/min-nél
Nyomaték:
700 Nm 1200-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,2 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4988 mm
Szélesség:
1890 mm
Magasság:
1435 mm
Saját tömeg:
1860 kg
Össztömeg:
2545 kg
Terhelhetőség:
685 kg
Tengelytáv:
2939 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
520 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
930-1010 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
220 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-550 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1310 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1010 mm
Csomagtér magassága:
470 mm
Csomagtér hossza:
1130 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
470 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
2926 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
9 fokozatú automata
Nyomaték:
700 Nm 1200-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
246 kW (335 LE) 3600-4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,2 s
CO2-kibocsátás:
163-172 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,8 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?